Az LMP társelnöke szerint hisztériaellenzék tüntetett a Kossuth téren

Megosztás

„Az LMP jó döntést hozott, hogy nem vett részt a DK, az MSZP és a Momentum közös tüntetésén” – írta Facebook-bejegyzésében Ungár Péter, az LMP társelnöke. „A hisztériaellenzék tüntetése megmutatta, hogy a szellemi polgárháborút nem lehet összekeverni a gyermekvédelemmel, hogy a közvetlen elnökválasztás üres lózung, és aki a holnapi nap reggelén napirend előtti felszólalásban vesz részt az Országgyűlés munkájában, az késő délután már nem tudja hitelesen bojkottálni ugyanazt az ülésnapot az elnökválasztás alatt.”

A Telex.hu által szemlézett poszt így folytatódik: „Az LMP döntése abból fakadt, hogy azt gondoltuk, hogy jeleznünk kell azt, hogy van olyan párt, amely szerint mind az ország szellemi légkörének, mind a hallgatók lelki egészségének ártalmas a szellemi polgárháború rikoltozó ágyúinak célpont nélküli puffogtatása” – tette hozzá.

A szerző Karácsony Gergely főpolgármestert is megsorozta: azt írta, hogy a politikus „megint pontosan úgy viselkedik, mint aki nem azért indul egy választáson, hogy vezesse ezt a várost, hanem ellenzéki pártvezető/miniszterelnök/köztársasági elnök szeretne lenni. Erről pedig már van tapasztalatunk, pontosan tudjuk, hogy ennek a folyamatnak két vesztese szokott lenni: az ellenzék és a város maga”. A kritikával arra utalt, hogy a Fővárosi Közgyűlés élne a felterjesztés jogával, és felszólítaná az Országgyűlést, hogy módosítsa az Alaptörvényt a közvetlen elnökválasztás érdekében.

„Szerintünk ez a város megérdemel egy olyan jelöltet, aki nem csupán eszköznek használja arra, hogy fix megszólalási lehetősége legyen minden ellenzéki tüntetésen, hanem az is érdekli, hogy mitől lesz jobb, élhetőbb és sikeresebb a város, erről beszél a kampányban, és a felhatalmazást is erre kéri. Karácsony Gergely sokadszorra bizonyítja, hogy nem ilyen jelölt” – írta.

Kapcsolódó cikkek