Mérgében bántotta a picit, amiért az éppen egy etetéskor nem fogadta el az ételt. A nagymama vette észre, hogy a gyermek sírása és viselkedése teljesen eltér a szokottól, a kórházban pedig kiderítették, mi okozta a kisgyermek súlyos sérülését.
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Ismét egy durva, halálos baleset a Nyírségben, ugyanott, ahol márciusban is – videó
Egy 36 éves férfi halt meg ma délután a nyírcsaholyi balesetben, amit egy pillanatnyi figyelmetlenség okozhatott.
Tovább olvasomÚjfehértói horror: kiengedték a pszichiátriáról, majd rövid időn belül halálra késelte feleségét
A férfi jó ideje áll már pszichiátriai kezelés alatt, aznap pedig nem sokkal azután, hogy hazament onnan, gyorsan össze is veszett a feleségével, akit 25x megszúrva meggyilkolt. Ezért érdemes volt hazamenni.
Tovább olvasomNyilvánosságra hozták a kamerafelvételt, sokkoló, ahogy a kamion beleszállt az autóba a Völgyhídon – videó
A vizsgálatok szerint egyelőre úgy tűnik, mindkét résztvevő fél többszörösen hibázott, de még most sem világos, hogy a kamionsofőr ezt hogy nézhette be ennyire. Ijesztően összehajtogatta a hozzá képest pici kis Opelt, amiből csodával határos módon szinte sértetlenül szállt ki a sofőr.
Tovább olvasomKözel másfél tonna túlsúly volt a román sofőr rakományán
Pénteken a csengersimai rendőrök egy külföldi járművezetővel szemben intézkedtek, aki bőven meghaladta a megengedett rakomány felső határát.
Tovább olvasomEzt a tolvajt keresi a rendőrség
Megtalálta a táskát, majd eltulajdonította.
Tovább olvasomValaki letörte a félsorompót Nyírmadán
Egyelőre nem tudni, ki volt az elkövető, a rendőrség mindenesetre már keresi a tettest.
Tovább olvasomMegtalálták a Tiszában eltűnt kislány holttestét
A testvérpár másik tagját még időben sikerült kimenteni.
Tovább olvasomDohányt csempésztek volna, de lebuktak
Majdnem hétmillió forint volt az árú értéke, amit végül lefoglaltak a hatóságok.
Tovább olvasomKét kislányt is elsodort a Tisza
Az egyiküket sikerült kimenteni, az idősebbik testvért azonban nem találják.
Tovább olvasom