Hazánk harmadik zenélő útja nem arat osztatlan sikert, van, aki nem is hagyja ennyiben – videó

A lakosságot teljesen megosztja a szeptemberben átadott újabb zenélő útszakasz, ami Magyarországon már a harmadik. Bár nagyon sokak szerint ez a legkevésbé felismerhető a háromból, nem ez a nagyobb baj, hanem hogy a közelben lakók kilométerekről is zavaróan hallják, még éjszaka is, elveszett a nyugalmuk. Igaz, van, aki szereti, igaz, nem is hallja.

Tovább olvasom

Hogyan teheti le valaki a képviselői esküt, ha már egyértelműen kiderült róla, hogy végighazudta az önéletrajzát?

New York államban szerzett mandátumot egy olyan képviselő, akiről időközben kiderült, hogy gyakorlatilag az összes önéletrajzi adatát meghamisította. Egy demokráciában hogyan lehetséges az, hogy ilyenkor az érintett nem repül azonnal nagyon messzire a közélettől? És hogyan lehetséges, hogy ilyen előzmények után még le is teheti a képviselői esküt? A 2022-es amerikai félidős választás egyik legnagyobb botránya volt, hogy New York államban mandátumot szerzett egy olyan képviselő is, aki jószerivel minden önéletrajzi adatát meghamisította. A brazil felmenőkkel bíró George Santos hazudott iskoláiról, menő Wall Street-i munkahelyeket kamuzott, sőt zsidó vallását és…

Tovább olvasom

A koronavírusos fideszes képviselőnek Müller Cecília és a kórházigazgató segítségére volt szükség a túléléshez

Emlékszünk még Bányai Gáborra? Ő az a fideszes képviselő, aki válságos állapotban, a halál torkából menekült meg egy rendkívül súlyos koronavírus-fertőzést követően. Most fény derült arra, hogy felesége a kritikus napokban Müller Cecíliához fordult segítségért, végül a kórházigazgató szerzett neki speciális gépet, így élhette túl. Vajon mindenkivel ugyanígy bántak? „Azt próbáltam mondani a feleségemnek, hogy mentsen meg, mert meg fogok halni – majd ismét visszaaltattak. Ott álltam az élet és a halál határán, az agyam meg a lelkem csak úgy száguldozott. Teljesen lemondtak rólam: a vesém is érintett lett, a…

Tovább olvasom

Felszólalt a Parlamentben a képviselő, aki a roma ügy lelkiismerete lesz – videó

Felszólalását cigányul kezdte, amire a magyar országgyűlés történetében eddig nem volt példa. “Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim! A következő 4 évben egy valamit ígérhetek, roma ügyben én leszek a lelkiismeretük!” – írta mellékelten videójához Varga Ferenc képviselő a Facebookon. A képviselő a hozzászólásokban meg is kapta a bátorítást. Ezekből válogattunk néhányat. “Gratulálok! Jó beszéd volt, jó volt hallgatni. Sok sikert, erőt-egészséget kívánok a munkájához! /Egy üde színfolt a Parlamentben! /“ “Minden elismerésem képviselő úr! Ne engedjen a dölyfös, cinikus, arrogáns uraknak! Gratulálok a simogató beszédéhez!!“Nagyon szép beszéd. Őszinte és igaz örülök hogy elmondta újból…

Tovább olvasom

Lemondott a képviselő, mert lebukott, hogy pornót nézett az ülésteremben

A brit konzervatív képviselő szerint először traktort akart keresni és úgy tévedt véletlenül a pornóoldalra. Másodszor már nem volt véletlen. A lebukás után Neil Parish, a brit konzervatívok parlamenti képviselője a BBC-nek azt mondta, első alkalommal csak azért téved a pornóoldalra a böngészője, mert éppen traktorokat keresett, és a két webcím túlságosan hasonló volt. De a második alkalommal már teljesen tudatosan kereste a pornót az alsóházi ülésteremben – írja a 444.hu. A Parish ellen két képviselőnő tett panaszt, miután látták, milyen tartalmakat néz a telefonján, miközben a közelükben ült. A Konzervatív…

Tovább olvasom

A fideszes képviselő már az MSZMP idején is indult a választáson, ahol “a békére és a szocializmusra” szavaztak

Bár a Fidesznek évtizedek óta szokása a kommunistázás, a padsoraik, illetve támogatóik között számos olyannal találkozhatunk, akik az akkori rendszernek bizony egyértelműen kiszolgálói voltak. A nagykátai körzetben mérette meg magát a jelenleg is képviselőként dolgozó, fideszes Czerván György, aki már az 1985-ös választásokon is indult, meg is választották az országgyűlés póttagjának. Változnak az idők… A részletekről Hadházy Ákos, független képviselő számolt be a Facebookon egy újabb szélkakasról a Fidesz-KDNP színeiben. “Ez a fideszes képviselő már az 1985-ös, az utolsó egypárti választáson is elindult és – milyen szerencse – az Országgyűlés…

Tovább olvasom

Lemondott a szolnoki képviselő – időközi választás jön

Fajcsák Károly lemondott mandátumáról, egészségügyi okokkal indokolja döntését. Lemondott önkormányzati képviselői címéről Fajcsák Károly, ezt levélben közölte Szalay Ferenc polgármesterrel. A mandátumról való lemondást egészségügyi okokkal indokolta. Fajcsák Károly a Demokratikus Koalíció frakciójában kezdte képviselői pályáját, később függetlenként dolgozott a közgyűlésben. A múlt év végén azonban ha nem is ült be ellenzéki frakcióba, de ismét kifejezte szándékát, hogy függetlenként is támogatja az ellenzéket. A Magyar Narancs információi szerint a képviselő egyebek mellett nem bírta azt a nyomást, súlyt, amit a Fidesz is szeretett volna ráhelyezni annak érdekében, hogy még inkább…

Tovább olvasom

Kállai Mária valójában csak Orbán számára hasznos? Passzív, de mindent megszavaz, amire kérik fentről

A szolnoki politikus 1,8 millió forintos havi fizetésért szinte mindig csendben van a parlamentért. Sokak szerint csak egy szavazógép, akire Orbán Viktor mindig vakon számíthat, mert bármit megszavaz, amit a Fidesz kér tőle. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol tennie is kellene valamit, látványosan passzív, csak sodródik. Ezt akarjuk folytatni Szolnokon és környékén is? Az egyik szolnoki Facebook-csoportban hívták fel a figyelmet a részletekre. “Kállai Mária a szolnoki politikában közel 20, az Országgyűlésben több, mint 3 éve van jelen. A parlamentben a kulturális bizottság alelnöke, valamint a Női Méltóságért Albizottság tagja.…

Tovább olvasom

Tizenöt év után mondott le a képviselő, mert nem viselte el tovább a Fidesz maffia-módszereit

A kistelepülés független képviselője, Zólyomi Péter kitálalt arról, milyen szinten szövi már be a nagypolitika a kistelepülések mindennapi életét. Azt is felfedte, mennyire nemnormális szinten “dörgölőzni kell” minden településvezetőnek a jelenlegi hatalomhoz, ha bármilyen támogatásra szeretnének szert tenni. Szerinte a tanácsrendszer is jóval kiszámíthatóbb volt ennél. Zólyomi lemondásának okát hosszasan meg is indokolja a Facebookon, és bár először annyival nyit, hogy már nem okozott neki annyi örömet ez a munka, mint korábban, végül egészen döbbenetes állításokat fogalmazott meg az önkormányzat működésével kapcsolatban. „Az utóbbi években egyre erősebben betette a lábát…

Tovább olvasom