A magyarokat nem aggasztja a klímaváltozás

Bevonult a hétköznapok szókincsébe a „fenntarthatóság” kifejezés. Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódnak a fenntarthatóság ügyéhez.  „Mi aggasztja a világot?” címmel az Ipsos piackutató cég 34 országban készített felmérést. A kutatásból világosan kiderült, hogy az emberek leginkább az őket nap mint nap érintő közvetlen aggodalmakra összpontosítanak. Világszerte átlagosan a „megfizethető és tiszta energia” biztosítása az első számú kérdés (26 százalék). A hangsúly ezután…

Tovább olvasom

Hatékony zöldpolitikát sürgettek az LMP-kongresszus felszólalói

Erről beszéltek az ellenzéki párt kongresszusának felszólalói, köztük Thomas Waitz, az Európai Zöld Párt társelnöke. Ungár Péter, az LMP társelnöke megnyitójában arról beszélt: a politika egy csapatsport. A legfontosabb pedig az egy pártban, hogy tudja: együtt kell küzdeni, mert “csak közösség tud közösségi döntéseket végrehajtani” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint. Az LMP Magyarország zöld pártja – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint ez azt jelenti, “a profit nem előzheti meg az embert és a természetet”, azaz helyre kell állítani az ember és a természet közötti, gőgünkkel, butaságunkkal felborított egyensúlyt. Számos természeti jelenség mutatja, hogy…

Tovább olvasom

LMP: A kormány áruba bocsájtja vizeinket

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának rendkívüli ülését kezdeményezi Keresztes László Lóránt, a bizottság elnöke, az LMP országgyűlési képviselője.  A zöldek képviselője szerint súlyos kihívásokkal szembesülünk a vízkincsünk védelme érdekében, ahogy azt is, hogy hazánk vízgazdálkodása elhibázott, hiszen Magyarországról minden évben több víz folyik ki, mint amennyi beérkezik. Ahogy azt is tudjuk, hogy a víziközmű rendszer az összeomlás szélén van, a kormány politikája miatt veszélyben vannak a felszíni vizek, a tavak és a vizes élőhelyek is. A kormány ilyen helyzetben akar akkumulátor nagyhatalmat csinálni Magyarországból. Keresztes szerint a kormány nem tesz mást, mint áruba bocsájtja a…

Tovább olvasom

A világ legerősebb szélturbinája húszezer háztartás energiaszükségletét fogja fedezni

A Vestas V236-15.0 MW turbina jelenleg a legmagasabb és legerőteljesebb működő szélturbina a világon (bár több kínai cég is építi a még nagyobb teljesítményű verziókat), a tesztelésre szolgáló első prototípusát már decemberben felállították a dániai Østerild Tesztközpontban, ahol a nagyméretű turbinák vizsgálati programjait végzik és az engedélyeztetés, valamint a tömeggyártás beindítása előtti biztonsági ellenőrzéseket hajtják végre, írja a Rakéta Magazin. A turbina az egyre nagyobbra és nagyobbra növő szélerőművek között is kiemelkedik méreteivel: a tornya 280 méter magas, lapátjai 115,5 méter hosszúak, és évente 80 GWh energiát biztosít megfelelő körülmények között, ami…

Tovább olvasom

Tüntetést szervez az LMP Debrecenben

Az LMP közleményében azt írja, hogy továbbra is küzdenek az ellen, hogy az országba bárhová, bármikor akkumulátorgyárakat lehessen telepíteni, emiatt országos népszavazást is kezdeményeztek. Azonban ennél is tovább mennek, az önkormányzatokban sem maradnak tétlenek, a párt önkormányzati képviselői mindenhol be fogják nyújtani azokat az előterjesztéseket, melyek lehetővé teszik, hogy az ott élő emberek megkérdezése nélkül, ne lehessen ilyen gyárakat létesíteni. Minderről Bakos Bernadett a LMP – Magyarország Zöld Pártjának országgyűlési képviselője beszélt.  Elfogadhatatlannak tartják a zöldek, hogy a helyieket nem kérdezik meg, hiszen az ő jövőjüket befolyásolja egy-egy ilyen beruházás.…

Tovább olvasom

Teljesen eltűnhet a hideg tél Magyarországról, ha nem cselekszünk

Teleink jelentősen melegednek, ami kedvező a fűtésszámlák tekintetében, ugyanakkor a mezőgazdasági károkozók szempontjából egyáltalán nem. A Másfél fok legfrissebb elemzése szerint Csak a Párizsi Megállapodással összhangban, az azonnali kibocsátás-csökkentési forgatókönyv követésével van esélyünk arra, hogy nagyjából a jelenlegi szinten tartsuk a fagypont alatti napok számát. A pesszimista forgatókönyvet követve (a globális kibocsátások folytatódnak) a jelenlegi csupán harmada-negyede lehet a téli napok átlagos évi száma, míg a tartósan fagyos téli időszakok szinte eltűnhetnek, és a század végére alig lesz olyan év, amikor majd várhatóak.  Ez kétségkívül mérsékli az energiafogyasztást, csökkenti a fűtésszámlát, de számos negatív hatással is jár:…

Tovább olvasom

Betilthatják a gázkazánokat és -tűzhelyeket

A Building Performance Institute (PBIE) független kutatócég jelentése szerint a jelenlegi felújítási arány megháromszorozásával 2050-re az Európai Unió szinte valamennyi lakóépületét fel lehetne újítani, ami a helyiségek fűtésére felhasznált energia 44 százalékának megtakarítását eredményezné. Nyolc ország profitálhatna a legtöbbet a lakásfelújításból, s az épületállomány kora, a jelenlegi energiafogyasztás, a helyi éghajlat és a lakások összetétele miatt legalább 50 százalékos energiamegtakarítási potenciált érhetne el. Ezek Luxemburg (60 százalék), Hollandia (57), Románia (56), Bulgária (56), Ciprus (54), Málta (53), Magyarország (51) és Ausztria (51), számolt be a friss jelentés eredményeiről a Haszon.hu. A PBIE anyag azt…

Tovább olvasom

Az LMP az ombudsmanhoz fordult a bányanyitási rendelet miatt

Az LMP az Ombudsmanhoz fordult a bányanyitási rendelet miatt. Ugyanis a tavalyi év végén megjelent egy kormányrendelet, amely lehetővé teszi a külszíni bányák megnyitását ökológiai folyosókon, és Natura2000-es területeken. Az ökológiai folyosók azok, amelyek összekötik azokat a természeti, vagy természethez közeli területeket, amik kulcsfontosságúak a populációk megőrzéséhez, ezek nélkül a fajok fennmaradása is veszélybe kerül – ismertette Tetlák Örs, Érd alpolgármestere. A természet érdekei mellett érdemes a helyiek álláspontját is figyelembe venni, akik egyre többen, és egyre hangosabban tiltakoznak a bányanyitások ellen, például Recsken, Madocsán vagy Pilismaróton. Tetlák ígéri, hogy a zöldek ki…

Tovább olvasom

A magyarok nem szeretnének lemondani a húsfogyasztásról

Az ELTE PPK legfrissebb kutatása szerint szinte az egész magyar társadalom szeretne környezetbarátabb módon élni a következő 1 évben. Kimagasló helyen van az energiatakarékosság, a húsevés csökkentésére viszont nincs akkora nyitottság. A magyar felnőtt lakosságnak mindössze az 5,2%-a nem tervezi semmilyen területen környezettudatosabbá tenni az életét egy éven belül, vagyis Magyarországon gyakorlatilag szinte minden felnőtt emberben megvolt a szándék arra, hogy környezet- és klímabaratábban éljen. Az eredményekből azt nem lehet pontosan megállapítani, hogy milyen motivációból tervez valaki változtatni – nem biztos, hogy minden környezeti szempontból előnyös változtatás mögött környezeti motiváció áll, lehet például…

Tovább olvasom

Megbukott a kormány napelemes pályázata

A több mint 43 ezer darab, összesen 153 milliárd forintra rúgó napelemes pályázat közül szerdáig csupán 41 esetben fizettek ki összesen 78 millió forintot. Holott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szeptember végén még azt ígérte, az év végéig megtörténik a folyósítás. A kormányzati ígérettel ellentétben a napelemes pályázati pénzeknek még mindig csak elenyésző részét fizették ki a nyerteseknek – derítette ki az Mfor a pályázati honlap legfrissebb adataiból. A szerdai adatok szerint az RRF 6.2 kódszám alatt futó 43 379 darab pályázatból 35 103-at támogatott az Irányító Hatóság (IH), a támogatási szerződést pedig 34 816 esetben kötötték…

Tovább olvasom