A menstruációs szegénység egy régóta létező fogalom és egyben megkerülhetetlen problémája hazánk mai társadalmának. Ennek kapcsán jött létre július elején egy kezdeményezés, amely a hazai üzlet- és áruházláncok bevonásával kíván eredményeket elérni az ügyben. A jelenlegi gazdasági helyzet sokak életét teszi küzdelmessé és a nők egy jelentős része még nehezebben tudja fedezni rendszeres kiadásait, így minden forint számít. Szerencsére a Tesco nem hagyta figyelmen kívül a kérdést, és 2024. június 27-től a sajátmárkás egészségügyi és tisztasági betéteinek, tamponjainak, valamint menstruációs bugyijainak árából elengedi azok ÁFA díját. Az aHang civil szervezet kampányában…
Tovább olvasomCímke: szegénység
A magyarokat nem aggasztja a klímaváltozás
Bevonult a hétköznapok szókincsébe a „fenntarthatóság” kifejezés. Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódnak a fenntarthatóság ügyéhez. „Mi aggasztja a világot?” címmel az Ipsos piackutató cég 34 országban készített felmérést. A kutatásból világosan kiderült, hogy az emberek leginkább az őket nap mint nap érintő közvetlen aggodalmakra összpontosítanak. Világszerte átlagosan a „megfizethető és tiszta energia” biztosítása az első számú kérdés (26 százalék). A hangsúly ezután…
Tovább olvasomMég a tankönyveket is eltüzelik Borsodban, annyira nincs pénz tűzifára
Az észak-magyarországi Sajó-völgyben a szegénység és a nélkülözés miatt mindent megpróbálnak eltüzelni az emberek, emiatt azonban sokkal magasabb a levegő szennyezettsége. A miskolci Zöld Kapcsolat Egyesület már évek óta megpróbálja felhívni a figyelmet az „alternatív tüzelőanyagok” veszélyeire, sőt, több felmérést is készítettek már a témával kapcsolatban. Az a jobbik eset, ha a silány lignitet vagy a farkaslyuki meddőhányóról kikapart sáros szénrögöket próbálják elfűteni. Ha ez azonban nem áll a rendelkezésükre, akkor azt dobnak a tűzre, amit találnak: rongyokat, cipőket, műanyag palackokat vagy szétdarabolt gumiabroncsot, esetleg bútorokat. Az ilyen környezetben élő…
Tovább olvasomHa itt dübörög minden, mégis, hogy van akkor ennyi szegény?
Félmillió forint az átlagkereset, nőnek a nyugdíjak, nő minden, ahogy persze azt a Fidesz elképzeli. Már csak az a kérdés, hogy akkor hogyan lehet az, hogy ennyi ember veszi igénybe az ingyenes ételosztást vagy ennyi embernek osztanak szeretetcsomagokat. Vagy miért is kell szociális tűzifát osztani tonnaszámra? Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, tartja a mondás, és ez érvényes a Fideszre is. Ezekkel az akciókkal bukik ki igazából, hogy bizony, nagyon sok szegény él Magyarországon, hiába is titkolják. Kállai Mária is örömmel számol be ilyen eseményekről, legutóbb például elég nevetséges módon…
Tovább olvasomVarga Judit és Szijjártó is milliós fizetést kaphat a “modellváltó” egyetemek kuratóriumi tagságáért
Mindenféle vészhelyzet van éppen hazánkban és brutális megszorítások. De minisztereinknek remekül megy a soruk, álláshalmozásban is jeleskednek. Nekik nem lesz probléma a gázszámla és az ezer forintos kenyér. Az RTL szerint a miniszterek vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy több miniszter is milliós juttatást vesz fel a modellváltáson átesett állami egyetemi kuratóriumi tagsága, vagy épp kaszinókoncesszió miatt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter például a budapesti kaszinók működtetéséért felelő cégéből 1,6 milliárd forint osztalékot zsebelt be, miniszterként. Szalay-Bobrovniczky kinevezése után a kormány azt ígérte, hogy a többi cégével együtt – az Andy Vajna halála után Garancsi Istvánnal közösen…
Tovább olvasomTöbb mint 150 ezer magyar lakásában még WC és fürdőszoba sincs
Lesújtó adatokat tett közzé az Eurostat: 2020-ban a lakosság 20 százalékának otthonában átázottak vagy penészesek a falak. 2020-as adatokat tartalmazó jelentést tett közzé az Európai Unió statisztikai hivatala, amely szerint a teljes hazai társadalom 20,4 százaléka – azaz csaknem kétmillió ember – élt olyan otthonban, ahol a tető vagy falak átáztak, megpenészedtek, beáztak vagy a nyílászárók cserére szorultak. Igaz, ez még így is fejlődésnek mondható, mivel 2018-ban még 22,5 százalék volt az arány – derül ki az mfor.hu szemléjéből. Mindeközben azoknak a magyar embereknek, akiknek a keresete nem érte el az átlagjövedelem…
Tovább olvasom