Elsőre lepattintották, de végül mégis nyomoztak, sőt vádemelésnél jár a fideszes propagandista, aki horogkeresztet montírozott a szivárványos zászlóra

Az Orbánék által létrehozott Alapjogokért Központ egyik munkatársa gondolta úgy, hogy saját közösségi oldalán így szeretné kifejezni véleményét. Később már hiába törölte, bár a rendőrség először igen furcsa érveléssel igyekezett lerázni magáról az ügyet. Hadházy Ákos azonban nem hagyta annyiban.

Tovább olvasom

Nyíregyháza is érintett a most zajló Atlétikai Európa Bajnokságon, sajnos nem sok sikerélmény jutott dobóatlétánknak

Nem jutott a döntőbe Kerekes Dóra a birminghami Európa-bajnokságon diszkoszvetésben. Ne feledjük, hogy a hölgy egyébként főállásban rendőrhadnagy és szeretne kijutni a két év múlva rendezendő olimpiára.

Tovább olvasom

Csodával határos, de végre komolyabb esőt jeleznek előre a jövő hétre

Már semmit sem merünk kijelenteni ezen az elképesztően aszályos és forrósággal teli nyáron, de a jelenlegi előrejelzések azt mutatják, hogy a hosszú hétvégét megelőzően érkezik hozzánk egy hullámzó frontrendszer (aztán nem sokkal később még egy), végre sok csapadékkal. Csak nehogy elfogyjon ez is, mire elérünk a jövő héthez.

Tovább olvasom

Hogyan került a Kossuth téri metrómegállóba a vaddisznó? Odaúszott, majd a szárazföldön gyorsan megoldotta a továbbiakat (VIDEÓVAL)

Elég sokan meglepődtek, amikor a hétvégén a fővárosi 2-es metró egyik megállójában egy vaddisznó mosolygott rájuk. Szokatlan látvány volt és már akkor azon agyaltak, hogyan kerülhetett oda az állat. Azóta a kamerák választ adtak erre a kérdésre.

Tovább olvasom

Magyarország jobban látszik közelről – heti médiaszemle a független helyi sajtóból

“Luxussá” válik a tb-s bőrgyógyászat, engedély nélkül nyitott meg az apátság, aláírásgyűjtés az ipari park ellen. A Kaukázus rockegyüttes frontembere szerint a környezetet pusztító cégeknek nincs helye a fesztiválokon. A Nyírség talajvízkészlete tizenkét év alatt több mint egymilliárd köbméterrel csökkent. A munkabalesetben elhunyt szegedi fiú halála a munkavédelem hiányosságaira irányítja a figyelmet. Használatbavételi engedély nélkül nyitották meg a látogatók előtt a bélapátfalvai ciszterci kolostort – majd hamarosan be is zárták. A Kecskeméthez közeli Városföldön aláírásgyűjtés indult egy tervezett gyártó-, összeszerelő- és logisztikai központ építése ellen. Parkoló építése és emiatt fák…

Tovább olvasom

Újra csökken a benzin és a gázolaj ára is

A kedvező folyamatok miatt a napokban egyszer már csökkentek az üzemanyag-nagykereskedelmi árak hazánkban, pénteken jön a következő forduló. A 95-ös benzin nem is kevéssel lesz olcsóbb, így újra a régebbi, úgynevezett védett ár alá kerül. Természetesen nem az autópályákon, ott mindig jelentősen drágább.

Tovább olvasom

A Nyíregyházi Állatpark lakói számára is nagy kihívás az elhúzódó, intenzív hőhullám, viselkedésük is némileg megváltozik (VIDEÓVAL)

Szerencsére árnyékos, hűs helyet mindegyik állat talál magának, amelyiknek erre szüksége van, de nagyon sok szinte elbújik a látogatók elől, ami a forró időjárásnak köszönhető.

Tovább olvasom

A nyíregyháziak is jól spórolnak az ivóvíz felhasználásával, a város vízellátása megfelelő

A történelmi aszály mellé egy hasonlóan történelmi forróság zárkózott fel, ez pedig kifejezetten megnehezíti az ország életét, nem kivétel ez alól Nyíregyháza sem. De a város vízellátása rendben van, a kapacitás háromnegyedét használja a lakosság, így a spórolás mellett nincs mitől félni.

Tovább olvasom