udapest gyakorlatilag kivonult az útfelújítási feladatköréből, ezért olyan rosszak az utak, hogy háborús filmeket lehetne forgatni – fogalmazott Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje a szombati sajtótájékoztatóján a fővárosban.
Tovább olvasomCímke: lmp
Lezárták a gödi Samsung gyár bejáratait
Az LMP politikusai és aktivistái más ellenzéki politikusokkal és aktivistákkal együtt, figyelemfelhívó akció keretében lezárták a gödi gyár bejáratait.
Tovább olvasomUngár Péter: Amelyik vitára elhívnak, arra elmegyek
Április 29-én volt az európai pártcsaládok listavezetőivel vita Maastrichtban. Megnéztem, színvonalas, néha önismétlő, de érdekes vita volt. Nyolc listavezető vett ott részt, köztük a regionalisták pártcsaládjából és az Európai Néppártból is. Finoman szólva sem ugyanakkora a szerepük az Európai Parlament erőviszonyainak alakításában, de mindkettő egyenlő időt kapott. Én nem mondom, hogy minden vitának ilyennek kell lennie, de azért ne tegyünk úgy, mintha a világegyetem nem látott volna még sokszereplős vitákat, eltérő támogatottsági adatokkal is. Ha jól látom a helyzetet, Magyar Péter nem akar olyan vitán részt venni a közmédiában, ahol…
Tovább olvasomVitézy Dávid szerint elképzelhető, hogy Karácsony Gergely vissza fog lépni
Az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt úgy véli, még nagyon a kampány elején járnak, majd mondott egy erőset: szerinte a váratlan visszalépések tekintetében Karácsony Gergelynek van a legnagyobb előélete, és még azt is el tudja képzelni, hogy az ellenzék által támogatott politikus visszalép a versenytől.
Tovább olvasomUngár Péter parazitának nevezte a Párbeszéd pártot
Az LMP-s politikus egyik fő kifogása az, hogy a Párbeszéd sosem mérette meg magát még, hiába létezik több, mint egy évtizede, egyetlen egyszer sem indult önállóan semmilyen választáson.
Tovább olvasomUngár Péter: Nem külföldön fogják eldönteni, ki a főpolgármester-jelöltünk, a budapestiek Vitézy Dáviddal járnak jól
Az LMP szembehelyezkedik az Európai Zöld Párttal, ami a fővárosi kampányt illeti.
Tovább olvasomVitézy Dávid indul a főpolgármester-választáson
Hosszú hónapokba telt, sokáig csak sejteni lehetett, de ma hivatalosan is bejelentette Vitézy Dávid, hogy elindul a főpolgármester-választáson. „Vitézy Dávid vagyok, döntöttem: indulok a főpolgármester-választáson” – közölte a hírt a volt közlekedési államtitkár egy videós bejegyzésben. „Itt születtem, itt nőttem fel, húsz éve dolgozom Budapest fejlesztésén” – emlékeztetett. A közlekedési szakértő szerint Budapesten jelenleg mindent átsző a két politikai oldal háborúja, pártpolitikai csaták helyett azonban végre valódi városfejlesztésre van szükség, ezért indul a főpolgármesteri székért. “Nem várhatjuk Budapest problémáinak megoldását azoktól, akik a problémáinkat okozták. Nincs még öt évünk erre” – hangsúlyozta. Vitézy szerint „a kormány sorra…
Tovább olvasomAz LMP felszólította Karácsony Gergelyt, hogy ne adja el a kelenföldi kollégiumot
Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján a családi ezüst kiárusításaként értékelte, hogy a főváros meghirdette a XI. kerületi ingatlant „potom 6,5 milliárd forintért”. Megjegyezte, azért is furcsa Karácsony Gergely magatartása, mert a főpolgármester – egyébként jogosan – számonkéri a kormányt, amiért „kiárusítja” Rákosrendező területét – számolt be róla az MTI. A politikus szerint a legnagyobb probléma, hogy a telek építési övezeti besorolása különlegesen szélesre tárja a megvalósítható rendeltetések körét, a logisztikai rendeltetés kivételével gyakorlatilag bármilyen más funkció megvalósítását lehetővé teszi. Az LMP szerint az épületnek továbbra is a lakhatást kellene szolgálnia.…
Tovább olvasomUngár Péter feljelentést tett a botrányos kegyelemben részesített K. Endre ügyében
Újabb botrányos fordulatot vett a pedofil bűncselekmény kapcsán elítélt, majd később köztársasági elnöki kegyelmet kapó, K. Endre ügye. Az eset kapcsán Ungár Péter feljelentést tesz – erről Facebook-oldalán számolt be a politikus.
Tovább olvasomUngár Péter álszentnek és következetlennek tartja a Momentumot
Donáth Anna, a Momentum elnöke a közösségi oldalán fejtette ki, hogy aláírást kezdeményeznek az Európai Gyermekvédelmi Hatóság létrejöttéért, valamint hányingere van attól, hogy a Demokratikus Koalíció plakátkampányt indított „Isten? Haza? Pedofília!” címszavakkal a kegyelmi botrányra reagálva. Ungár Péter, az LMP vezető politikusa szerint ez álszent és következetlen. Ungár úgy fogalmaz, önmagában érhető és támogatható, hogy európai színvonalat követel a gyermekvédelemben, de ettől még tény az, hogy a gyermekvédelem tagállami hatáskör. „A gyermekvédelmet rendbe tenni jelenleg csak az Orbán-kormány tudja. Nem értem miért jó úgy tenni, mintha ezt meg lehetne Brüsszelből oldani. Az, hogy öt év tapasztalattal…
Tovább olvasom