Gajdos László is átvette megbízólevelét Nyíregyházán

Megosztás

A Tisza Párt újdonsült (most már) képviselője a választáson hatalmas fölénnyel utasította maga mögé fideszes ellenfelét Nyíregyházán, azóta pedig már miniszteri felkérést is kapott Magyar Pétertől.

Gajdos László (TISZA) beszédében hangsúlyozta: a választók támogatása egyszerre megható és nagy felelősséggel jár. A részletekről a Nyiregyhaza.hu számolt be.

Hatalmas felhatalmazással nyertem. Éreztem, hogy szeretnek a nyíregyháziak, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Ez nem csak megható, hanem nagyon-nagy felelősség is. 63 éve élek Nyíregyházán, tősgyökeres nyíregyházi vagyok, minden pillanatomban Nyíregyházáért éltem és most szeretnék Nyíregyházáért még többet tenni, amit csak lehet.”

A képviselő külön megköszönte mindazoknak, akik részt vettek a választáson.

„Nagy tisztelettel szeretném megköszönni valamennyi szavazónak, aki elment és ezen a választáson részt vett, hogy szavazott – mindegy melyik pártra. Nagyon fontos volt, hogy elmenjenek és kinyilvánítsák a véleményüket.”

Hangsúlyozta: számára a legfontosabb Nyíregyháza képviselete.

„Teljesen mindegy nekem, hogy ki kire szavaz, ki kit szeret vagy ki kire gondol bizonyos helyzetekben. Nekem az a fontos, hogy Nyíregyházáért tegyek, Nyíregyházáért éljek és Nyíregyházáért próbáljak a lehető legtöbbet megtenni a parlamentben.”

A képviselő arról is beszélt, hogy komoly munka vár az új parlamentre.

„Nem lesz ez egyszerű feladat. A lehető legnagyobb felhatalmazással rendelkező frakció lesz most már a kormánypárti frakció, és nagy felelősség minden képviselő számára, hogy a saját választókerületéért is a lehető legtöbbet tegye.”

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 02-es számú országgyűlési egyéni választókerületben mandátumot szerzett Szakács Péter Lajos (TISZA) szintén átvette megbízólevelét.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szabolcs24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek