Apa és fia is rendőrként szolgál Tiszavasváriban

Megosztás

Nagy István Benjámin a Tiszavasvári Rendőrkapitányságon szolgál, akárcsak édesapja, Nagy István főtörzszászlós, körzeti megbízott, akinek legkisebb fia is rendőrnek készül.

“Habár az egész rokonságban nem volt zsaru, mint a fiúgyerekek többsége, én is szimpatizáltam a rendőrökkel. Tetszett az egyenruhájuk, a szirénás autójuk, meg hogy fegyver is van náluk, de akkor még nem gondoltam arra, hogy egy lehetnék közülük. Ez később jött” – kezdte történetét a Zsaru Magazin megkeresésére Nagy apuka, aki az észak-alföldi Tiszavasváriban nőtt fel, és informatikusnak tanult a helyi Vasvári Pál Szakközépiskolában.

– Miután felismertem, hogy ez a szakma inkább másnak való, amolyan önvizsgálatot tartottam, milyen pályán tudnám elképzelni magam és úgy döntöttem, a rendőrséggel mindenképpen megpróbálkozom. Elsősorban az inspirált, hogy a rendőrök egyik fő feladata a segítés. Tudtam, hogy az ország minden rendőrképző iskolájában sokszoros a túljelentkezés, de azt is, hogy a fizikumommal nem lehet gond, mert a Tiszavasvári Sportegyesületnél kézilabdáztam. Fel is vettek elsőre a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola kétéves képzésére.

Miután 1999-ben szereltem fel az Érdi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályára, a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra kerülhettem, mert az 10 kilométerre sincs Vasváritól, úgyhogy otthonról ingázhattam, de persze kérelmeztem áthelyezésemet a Tiszavasvári Rendőrkapitányságra, ami be is következett 2002 végén – idézte fel Nagy István, aki több feladatkörben is kipróbálta magát. – Négy éven át voltam Tiszalök körzeti megbízottja, majd a bűnügyi osztály nyomozója lettem. Az a váltás különösen emlékezetes volt, mert nyomozóként zárhattam le egy olyan bűnügyet, aminek az adatgyűjtésében és felderítésében körzeti megbízottként részt vettem. Hasonló módszerrel törtek fel hétvégi házakat Tiszalök környékén, de máshol is a járásban, és emiatt sokat figyelőztem. Már nyomozóként szolgáltam, amikor az egyesítések miatt az ügy több mint 50 rendbelire duzzadt, és egy olyan társadalmi kapcsolatomtól kaptam meg a leleplezéshez vezető információt, akivel körzeti megbízottként kerültem bizalmas viszonyba. A tippet követő figyelések során egy ötfős társaság került képbe, mindannyian vasvári és löki lakosok, de négyen közülük fiatalkorúak voltak. Előállításukat követően mindent tagadtak, de keresztkérdésekkel sikerült vallomásra bírni őket. Végül 62, dolog elleni erőszakkal, csoportosan elkövetett lopással gyanúsítottuk meg őket.

Volt még egy emlékezetes fogása.

– Már egy ideje nyomozóként szolgáltam, amikor egy késsel fenyegetőző fiatalember kirabolt egy tiszavasvári dohányboltot, és ha jól emlékszem, 170 ezer forintot zsákmányolt. Az arcát nem lehetett jól kivenni a biztonsági kamera felvételén, de ismerős volt a mozgása. Sejtettem, ki lehet, és még aznap elfogtuk a tartózkodási helyén. Nemrég szabadult – emlékezett a főtörzszászlós, aki ez év márciusától ismét körzeti megbízottként szolgál, méghozzá Tiszavasváriban. – Így reggelente a fiamat is láthattam, amikor áprilisban itt volt kéthetes gyakorlaton, és hamarosan még többször találkozhatunk a 8 órás eligazításon. Ő ugyanis a Tiszadobi Rendőrőrsön szolgált, és augusztusban oda fog visszatérni.

Nagy István Benjáminnak kedvére való, hogy már rendőrpalántaként édesapja kollegájának mondhatja magát.

– Jó érzés, de nemcsak apa miatt, hanem azért is, mert több kollegáját is az ismerősömnek mondhatom. Ők is örültek és gratuláltak, hogy ezt az életpályát választottam – magyarázta az technikum hamarosan másodéves tanulója, aki a tiszavasvári Váci Mihály Gimnáziumban érettségizett. – Számomra valahogy sosem volt kérdés, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Rendőrös környezetben szocializálódtam, az öcsémmel leggyakrabban rendőröset játszottam, és bármikor beültem az apám mellé, illetve mögé a szolgálati autóba, elképzeltem, ahogy én vezetem, kapcsolom a kéket, és megyek küldésre. Remélem, valamikor a nem túl távoli jövőben közös szolgálatot is teljesíthetek édesapámmal, mert jó eséllyel remélhetem, hogy jövő ilyenkor, amikor végzek Miskolcon, ide, Vasváriba kerülhetek.

Volna még valami, illetve valaki.

– A kisebbik fiam, Márk még gimnazista, jövőre fog érettségizni, de már eldöntötte, hogy ő is rendőr lesz – árulta el Nagy István, és elmosolyodott. – Még a rokonságomban sem volt rendőr, amikor ezt a hivatást választottam, és nézzenek oda, lassan elmondhatom, hogy velem együtt már három is van a családomban. Erre álmomban sem gondoltam, és persze büszke vagyok mindkettőjükre, meg kicsit magamra is, hogy ilyen jó példával tudtam elöl járni. Volt feleségem is elégedett ezzel a „közbiztonsági” helyzettel, és velem együtt kíváncsian várja, a harmadik gyerekünk milyen pályát fog választani.

– A minap arról beszéltünk apával, hogy egy év múlva ilyenkor már hárman leszünk a reggeli eligazításon – tette hozzá Nagy István Benjámin, aki az egész augusztust a Tiszavasvári Rendőrkapitányságon, illetve a Tiszadobi Rendőrőrsön fogja tölteni szakmai gyakorlaton. – Már várom, különösen a reggeleket. Szeretek egyenruhában kávézni apával.

Forrás: Zsaru Magazin/SZ. Z. J.

Fotó: Rendőrség

Kapcsolódó cikkek