Heti független lapszemle vidékről: klíma, cukrászda, fakivágás…

Megosztás

Íme a hét vidéki hírei a független lapoktól.

Borsod24: Gyermekekben felejtett tamponok

Több szerencsétlenül végződött, gyermekeken végrehajtott mandulaműtétről is híreket kapott a Borsod24, ebből kettőre Miskolcon, egyre pedig Debrecenben került sor. Mivel a téma mind újságírói, mind páciensi, mind orvosi, mind intézményi szemmel hiperérzékenynek számít, a történtek feldolgozásával meglehetősen óvatosan bántak a szerkesztők, A napokban megjelent cikk tanulságul szolgálhat azoknak, akik egyszer hasonló helyzetbe kerülnek majd a jövőben, és kénytelenek az állami egészségügyhöz fordulni betegségükkel.

ENyugat.hu: Kipróbáltuk a tihanyi cukrászdát, mely az áraival sokkolta nemrég az internet népét

A tuhanyi Apátsági Rege Cukrászda nemrég lett híres, miután valaki kirakta az ott elköltött reggelijének az árát, amely pontosan 48 218 forint volt. Még a botrány előtt az ENyugat munkatársa is járt a cukrászdába, amit a cikkben el is mesél. A végén levonta a következtetést: nem a Rege az a hely, ahová azért megy az ember, hogy végigegye az étlapot, de, az is igaz, hogy ilyen kiszolgálás és panoráma nincs másik a közelben.

KecsUP Hírek: ITT a KecsuPOD!

KecsuPOD néven elstartolt a Kecsup Hírek videópodcast-sorozata, amelynek első vendége Koltai-Nagy Balázs, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze, akivel filmes szerepeiről, a színházról, mint legális tudatmódosítóról és a belső balansz megtalálásáról is beszélgettünk. Kövesd Te is a KecsUP Hírek Youtube csatornáját a további podcast részekért!

Nyugat.hu: Klímát akart a szombathelyi önkormányzati bérlakásba, leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütközött

A 60 éves, egyedül élő vak nő a saját költségén szeretne klímaberendezést felszereltetni, mert a nyári napokon 38 fokig is felmelegszik a lakás. Önkormányzati bérlakásról van szó, az épületet a Bem Lakásszövetkezet kezeli.

A lakó elmondása szerint a lakásszövetkezet elnöke megtiltotta a klíma felszerelését, és mobolklímát javasolt helyette. A Nyugat.hu-nak az elnök azt mondta, az utcakép védelmében hozta meg döntését, de közben kiderült, hogy az ilyen ügyekben nem a lakásszervezet, hanem az önkormányzat dönt. Részletek a Nyugat.hu cikkében.

Szegeder: Ahol fű volt, oda nem teszünk betont – tiltakoznak a lakók a fakivágással indult szegedi parképítés miatt

Több lakó is nemtetszésének adott hangot a Mars térrel szemben elhelyezkedő Löw Lipót és Löw Immánuel parkok átalakítása kapcsán. Aggodalmaik két fő oka, hogy az átépítés nyomán több fát is kivágtak, valamint a munkálatok a parkolóhelyek számát is befolyásolják. A lakók mellett a DK-s Binszki József várospolitikai alpolgármester, a Szegedi Zsidó Hitközség, valamint a tervezést végző Fontos Mérnök Stúdió is megszólalt az ügy kapcsán.

Binszki a fák kivágását többek között azzal indokolta, hogy a kivágott egészséges fák invazív fajok, és hozzátette, hogy helyükre 200 új cserjét és fát ültetnek majd. A parkok átépítése kapcsán tartott lakossági fórum és az ott tapasztalt ellenérzések nyomán a kivitelező cég úgy döntött, hogy a parkosítást több ütemben fogják megvalósítani.

Szol24: Az eltört vízvezetékeken már senki nem lepődik meg

Itt a csőtörés, itt van újra – megannyiszor írta már meg a Szol24, hogy a szolnokiak tulajdonképpen már teljesen hozzászoktak a víz borította utakhoz, a probléma forrását figyelő szakemberek látványához, meg úgy önmagában a vízvezeték működésképtelenségéhez. A probléma gyökere a rezsicsökkentéssel kivéreztetett vállalatok forráshiánya, amely a karbantartás teljes elmaradásához és az állami tulajdonbavételhez vezet.

Veszprém Kukac: Már megint szobrot költöztetnek

A veszprémiek Millenniumi emlékművéhez így egyre több vita és zűrzavar tapad. Mi biztosítja, hogy végre megtalálták méltó helyét és nem fogják még egyszer – vagy akár többször – áthelyezni a szobrot? És egyébként is, nincsenek sürgetőbb, égetőbb városépítési kérdések ennél? Milyen korszak kezdetét – vagy végét – jelöli az áthelyezés: egy jobbét vagy egy rosszabbét? Újra kőtengerre cserélni a zöldet errefelé nem újdonság, mégis a belvárosi lakó számára szívfájdító látvány. Nem vigasz, hogy majd ültetnek helyettük máshol zsenge fákat, majdcsak megnőnek egyszer.

Kapcsolódó cikkek