A Belügyminisztérium szerint december 24-én országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 30 lakóház égett, 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket, hét esetben szén-monoxid miatt, két alkalommal pedig állatmentés miatt avatkoztak be. Másnap 137 tűzoltói beavatkozást igénylő esetben kellett segíteni a szakembereknek. 35 alkalommal tűzhöz, 102 esetben műszaki mentés miatt hívták a tűzoltókat. 22 lakóépület gyulladt ki, 5 esetben pedig szén-monoxid miatt hívták a tűzoltókat.
Korán indult a műszakja a katasztrófavédőknek december 24-én, hajnali 4 után nem sokkal Százhalombattán egy nyolcvan négyzetméteres családi ház padlástere égett tizenkét négyzetméteren a Szent László úton. A lángokat a tűzoltók megfékezték, de a ház lakhatatlanná vált, az ott lakó ember rokonokhoz költözött.
Hajnali ötkor kigyulladt egy épület Hajdúszováton, a József Attila utcában. Egy családi házhoz épített, életvitelszerűen lakott melléképületben keletkezett tűz. A tűzben egy idős nő életét vesztette.
Délelőtt tíz körül kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett egy markológép Dunaföldváron, a 61-es főút 1-es kilométerszelvényénél. Az oltás ideje alatt félpályán haladt a forgalom.
11:20-kor egy százharminc négyzetméteres családi ház tetőszerkezete és padlástere égett Ónodon, a Szent István utcában. A tűzoltók a tetőborítást megbontva oltották el a lángokat, a födém több helyen beszakadt. Az épület lakhatatlanná vált, a ház öt lakója átmenetileg rokonokhoz költözött.
Este negyed hétkor Győrzámolyon a Rákóczi úton egy látványkandallóból kicsapó láng gyújtotta meg a közelében lévő dekorációt, környező bútorokat és televíziót. A tüzet az ott lakók a tűzoltók kiérkezése előtt meg tudták fékezni.
18:26-kor egy beépített szekrény égett hat négyzetméteren egy szegedi társasház harmadik emeleti lakásában, a Bihari utcában. A tűz a lakás bejárati ajtaját is érintette. A tűzoltók létrás járművel mentették ki az ott lakó idős nőt. Az oltás idejére tíz embernek kellett elhagynia az épületet, akik később hazamehettek.
Este háromnegyed nyolckor egy adventi koszorú okozott tüzet egy családi házban Püspökladányban, a Karcagi utcában. A koszorúról átterjedt a tűz egy kanapéra, amely három négyzetméteren égett. A lángokat a tűzoltók fékezték meg.
Este fél tízkor kigyulladt egy sorház egyik ötven négyzetméteres lakásának konyhája Esztergomban, a Táti úton. A lángok a padlásra és a szomszéd lakás tetejére is átterjedtek. A tűzoltók három gázpalackot hoztak ki az épületből. A lakás lakhatatlanná vált, öten rokonokhoz mentek.
Szén-monoxid miatt hét helyre is riasztották a tűzoltókat. Gáztűzhely miatt keletkezett szén-monoxid Biharugrán, Békéscsabán, Csepelen és a XIII. kerületben. Hódmezővásárhelyen egy fürdőszobai vízmelegítő, Tataházán pedig egy gázkonvektor miatt keletkezett a mérgező gáz. Kishartyánban, a Rákóczi úton egy családi ház garázsában, gázpalackról tárcsán húst sütöttek. Mivel nem volt biztosítva a szellőzés, a gázzsámoly lángja elhasználta a garázsban lévő oxigént és szén-monoxid keletkezett. Két ember szenvedett mérgezést.
Több közlekedési balesetnél is szükség volt a tűzoltókra: Két gépkocsi ütközött össze kora este Algyőnél, a 47-es főúton. Tűzoltók emelték ki az utasokat a járművekből.
Letért a pályatestről, majd árokba hajtott egy gépkocsi az M5-ös autópályán Táborfalva térségében. A járműben csak a sofőr utazott, akit a tűzoltók emeltek ki.
Fának csapódott egy autó délután Győr és Győrújbarát között, a vezető a járműbe szorult, a tűzoltók mentették ki.
Két autó ütközött össze este Szadán, a Dózsa György úton. Az egyik jármű vezetője ki tudott szállni, a másik autó sofőrjét a tűzoltók szabadították ki.
Két állat a tűzoltóknak köszönheti az életét: Szerencsen egy családi ház ereszcsatornájába szorult macskát mentettek ki a tűzoltók.
Csepelen egy négyszintes társasház tetején található kéménybe madár szorult, amelyet sikeresen kiszabadítottak.
Karácsony első napján 9:11-kor Csepelen egy Zrínyi utcai panelház hatodik emeleti lakásának hálójában keletkezett kisebb tűz egy elektromos berendezés miatt.
Délután egy körül kigyulladt és tízezer négyzetméteren égett a száraz fű és a nádas Tarcal szélén. A tűzoltók egy órán belül megfékezték a lángokat.
13:08-kor kisebb tűz keletkezett Dunakeszin a Gárdonyi Géza utcában egy családi ház pincéjében. Egy lámpa gyulladt ki, a tűz pedig átterjedt a környező tárgyakra.
Délután kettőkor Földesen a tűzhelyen felejtett olaj gyulladt ki egy Béke utcai ház konyhájában. A tűz átterjedt a padlásfeljáróra is és mivel érintette a ház elektromos hálózatát, ezért az épület átmenetileg lakhatatlanná vált. Az ott lakó két ember rokonokhoz ment.
14:08-kor a tűzhelyen felejtett olaj miatt égett egy orosházi társasház konyhája a Hegedüs István utcában. A hat négyzetméteres tüzet a tűzoltók fékezték meg. A lakás lakhatatlanná vált, két lakója kórházba, egy pedig rokonokhoz került.
Este fél hatkor kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy ötven négyzetméteres, könnyűszerkezetes garázs Nyíregyházán, a Deák Ferenc utcában. A tűzoltók eloltották a lángokat és a szabadba vittek egy felhevült gázpalackot, megelőzve ezzel, hogy felrobbanjon.
Este hatkor Karcagon a Pacsirta utcában gyulladt ki egy családi ház és a kertben felhalmozott bontott nyílászárók. A 120 négyzetméteres tüzet a tűzoltók fékezték meg. A ház lakhatatlanná vált, az ott élő öt ember rokonokhoz költözött.
Két jármű is égett: 17:20-kor egy zalakomári autószerelő műhely udvarán gyulladt ki egy terepjáró motortere a Tavasz utcában.
Este 8 körül Pécsett a Gomba utcában égett egy személyautó.
Szén-monoxid miatt öt helyre riasztották a tűzoltókat: Pécsett egy családi ház kazánja, Dunaújvárosban és Mérken a gáztűzhely, Szombathelyen egy cserépkályha, Mezőhegyesen pedig a konvektor miatt jelzett a szén-monoxid-érzékelő. Az érzékelőknek köszönhetően sehol nem történt mérgezés.
A budai alsó rakpart köveire zuhant egy ember este 8 órakor Budapesten, az Angelo Rotta rakparton. A sérültet a tűzoltók kötelek és hordágy segítségével juttatták fel a rakpartra és adták át a mentőszolgálat munkatársainak.
Több közlekedési baleseteknél is be kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. Somogybabodon, a 67-es főúton egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból. Elgázolt egy gyalogost, azután árokba csapódott egy személyautó Nyírcsaholy határában. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.
Szalagkorlátnak hajtott egy elektromos meghajtású személyautó reggel az M7-es autópályán, Hollád térségében. Utoléréses balesetet történt délelőtt Nagykőrös és Cegléd között. A két személyautó közül az egyik az árokba hajtott. Felborult, és félig az árokban, félig a szántóföldön állt meg egy személyautó Bokod és Környe között.
Összeütközött két személyautó Székesfehérváron, a Zámoly és a Fecskepart utca kereszteződésénél. Az egyik jármű házfalnak csapódott.Letért az útról és árokba borult egy személyautó Mezőtúr és Mezőhék között.
Mezőkövesd és Bogács között fának ütközött egy személyautó.
Lesodródott az úttestről és az oldalára borult egy személyautó Budapest II. kerületében, a Hidegkúti úton. Letért az útról és árokba sodródott, ahol a tetejére borulva állt meg két autó Nagycsere és Haláp között.
A karácsonyi ünnepek kapcsán különös figyelmet kell fordítani a feldíszített fenyőfákra, az adventi koszorúkra, a gyertyákra, a csillagszórókra és a fényfüzérekre. Ha elővigyázatlanok vagyunk, könnyen kialakulhatnak olyan esetek, mint amelyet néhány éve a tűzoltók mesterséges körülmények között mutattak be a nagyközönségnek, és amelyről videófelvétel is készült.
Több tucat esetben hívták a tűzoltókat olyan idős, vagy beteg egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak magukról életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni. Az ilyen esetek megelőzése érdekében érdemes jobban odafigyelni egyedül élő idős rokonainkra, szomszédainkra. Azzal, hogy ránézünk az idős szomszédra, megkérdezzük, hogy van, figyelünk rá, felhívjuk őket, akár az életüket is megmenthetjük. Ha azt tapasztjuk, hogy nem reagál, vagy nem tudunk segíteni, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
