Javított, de továbbra is nagy bajban van a Szpari

Megosztás

Négy meccs után ismét nyert a nyíregyházi együttes, de nem sok választja el a kieséstől.

A Nyíregyháza Spartacus már jó ideje küzd azért, hogy visszajusson az élvonalba, idén azonban nem ezért kell szurkolniuk, hiszen csak alig kerülik el a kiesőzónát. A megyeszékhely férfi labdarúgó együttese legutóbb javítani tudott a Kozármisleny elleni győzelemmel, így a 15. pozícióban vannak a tabellán, ha viszont lejjebb csúsznak könnyen osztályozóra kényszerülhetnek, rosszabb esetben az automatikus kiesés vár rájuk.

A helyzetükön nem segít, hogy következő fordulóban a listavezető és már biztosan bajnok DVTK vár rájuk. Ettől függetlenül a vezetőedző pozitívan tekintett előre az előző mérkőzés utáni értékelések során.

Fekete Tivadar: – Nem lehetett más a célunk, mint menekülni a győzelembe! A játékosok is átérezték, hogy milyen nehéz helyzetben vagyunk, és kivétel nélkül jó teljesítményt nyújtottak. Nagyobb arányban is nyerhettünk volna egy jó formában lévő Kozármisleny ellen, de továbbra sem dőlhetünk hátra, ugyan tettünk egy lépést előre, de a hátralévő három meccsen is ugyanilyen teljesítményre van szükség.

Forrás: Nyíregyháza Spartacus

Fotó: Nemzeti Sport

Kapcsolódó cikkek