Már Tokaj polgármestere is elismerte, hogy haditechnikai eszközöket telepítettek a hegyre

Megosztás

A Posta György hivatalos oldalán közzétett bejegyzésből egyértelmű, hogy a városvezető elfogadja a helyzetet és erre kéri a lakosságot is. A közösségi médiafelületek helyi csoportjaiból azonban a témával kapcsolatos alapos moderálási hullám után is kiderül: sokan tartanak attól, hogy a légvédelmi fegyverekkel Tokaj és BAZ megye kiemelt célponttá válna, ha valóban kiszélesedne a háború.

Tokaj polgármestere saját közösségi oldalán számolt be a Kopasz-hegyi katonai tevékenységről, illetve a Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettessel folytatott minapi tárgyalásáról. Ha jobban szemügyre vesszük a Facebookon tett bejegyzését, kiderül, hogy szóról szóra azt a nyilatkozatot posztolta, amelyet a tárca parlamenti államtitkára rövid videójában is elmondott.

A Borsod24 már december elején valószínűsítette a történéseket, a városvezető most ezt ismerte el és adott további tájékoztatást.

“A szomszédságunkban dúló háború eszkalációjának a veszélye sosem volt ennyire súlyos. Az előző hónapokban Kárpátalját is rakétatámadás érte. A honvédség katonáinak legfontosabb feladata a haza védelme, éppen ezért Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr elrendelte az ország északkeleti részébe légtérellenőrzési és légtérvédelmi eszközök telepítését.

Az újonnan beszerzett rendszerekkel biztonságosabb a magyar légtér, hiszen képesek vagyunk növelni az észlelés pontosságát és lerövidíthetjük a reagáláshoz szükséges időt. Tokajba és Tarcalra azért érkezett hozzánk Vargha Tamás miniszterhelyettes úr, hogy az itt élők támogatását és türelmét kérje, hiszen a Kopasz-hegy is fontos eleme a feladatnak…”

“… A honvédség katonái természetesen mindaddig ellátják kiemelt feladatukat itt a Kopasz-hegyen is, ameddig az szükséges. Kérünk mindenkit, hogy legyenek partnereink, türelmükkel és megértésükkel segítsék katonáink szolgálását. A mostani helyzetben hazánk és a magyar emberek békéje és biztonsága az első” – fogalmazott Posta György.

A tokaji – és vele egyidőben a tarcali – polgármester még arról is posztolt, hogy “sajnos a honvédséget és a magyar emberek biztonságát szolgáló műveletet egyesek rémhírekkel és hazugságokkal támadják. Ezért is volt kiemelten fontos, hogy külön tájékoztatást kérjünk a térség érintett polgármestereiként.”

Arról azonban nem esett szó, hogy miért hallgatott a történtekről a Kopasz-hegy november 24-i lezárása óta minden illetékes önkormányzat és a tárca. Ami a Borsod24 és a Szabolcs24 olvasóit illeti: lapjaink az elmúlt két hétben három alkalommal e-mail-en és egy akalommal telefonon érdeklődtek a történtekről a minisztériumnál. Kérdéseink az alábbiak voltak:

  • mi a lezárás-korlátozás oka?
  • igaz-e, hogy légvédelmi célokkal zajlanak műveletek a hegyen?
  • amennyiben igen, mit céloznak az előkészületek?
  • a hegy melyik részén telepítenek honvédségi rendszereket?
  • amennyiben megvalósulnak ezek a katonai célú telepítések, mennyi ideig korlátozzák a hegytető közúton történő látogathatóságát?
  • a sípálya területe és a turistautak használhatóak maradnak a nagyközönség számára?

Ami a helyi lakosokat illeti: a katonai eszközök telepítésének híre már közel egy hónapja elterjedt a környékén. A tv-toronyhoz vezető út lezárása után azonban sokkal többen kezdtek el érdeklődni az eseményekkel kapcsolatban, de ezeket a kérdéseket a közösségi médiafelületekről, különösen a települések hivatalos oldalairól azonnal törölték. (A Borsod24/Szabolcs24 érdeklődését is így távolították el többször.)

Az viszont biztosan kijelenthető, hogy a környékbeliek egy része a nyilatkozatoktól nem érzik magukat nagyobb biztonságban, sőt, inkább arról lehet olvasni különböző hozzászólásokban, hogy kiemelt célponttá válhatnak a környék a hadi eszközök telepítése miatt. Egyikük arról írt, hogy örülnek a tájékoztatásnak, másrészt viszont nagyon csalódott. Úgy véli, az egyeztetést mindenképpen olyan irányba illett volna terelni, hogy azonnali hatállyal hagyják el a Kopasz-hegyet a hadieszközökkel együtt. Szerinte az indokok egyértelműek, és véleménye szerint a legtöbb tokaji lakos egyetért ezzel. Megfogalmazása szerint szégyen, hogy asszisztál a saját városának katonai célponttá tételéhez.

Egy másik hozzászóló a miniszterhelyettes videója alatt egészen más felvetéssel élt. Szerinte ha “már ilyen helyzet alakult ki, jó lenne feltámasztani a környező települések légvédelmi jelző szirénáit, ha netalán beüt, amire készülnek, legalább a lakosságnak is legyen ideje egy imára.”

Kapcsolódó cikkek