Világhírűek a tiszatenyői ostorfonó mester munkái

Pozsa Sándor tiszatenyői ostorfonó mester a közelmúltban, a Prima Díjátadón vehette át azt az elismerést, amelyet minden évben a megye kiemelkedő teljesítményű vállalkozóinak, szakembereinek adnak át. Mező József polgármester a napokban meglátogatta az ostorfonó mestert és erről beszámolt a település oldalán is: “Megtiszteltetés, hogy közel három évtizede barátomnak tekinthetem “Sanyi bácsit”, akinek remekművei immáron szinte minden kontinensre eljutottak, hirdetve népművészeti értékeink határtalanságát.” A tenyői mester munkáin keresztül a helyi cifra ostor története – mint a magyar népi kultúra egy szelete – Európa szinte minden országába, emellett az Egyesült Államokba, Kanadába,…

Tovább olvasom

Első fokon felmentették Tiszatenyő korábbi polgármesterét

A Szolnoki Törvényszék a napokban meghozott elsőfokú, nem jogerős ítéletében felmentette Tiszatenyő korábbi polgármesterét az ellene különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétsége miatt emelt vád alól, tudta meg a szoljon.hu. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2020. június 19-én emelt vádat a korábbi településvezetővel szemben, mondván, hogy polgármesteri kötelezettségeinek megsértésével közel hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okozott a községnek. A vádirat szerint tette ezt úgy, hogy a helyi sertéstelep felújítását végző cég a munkálatok felénél sem járt, amikor felmondta az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződést. Emiatt az önkormányzatnak csaknem hetvenmillió forint közfoglalkoztatási támogatást kell…

Tovább olvasom

Szeptembertől már Tiszatenyőn is van bölcsőde

Átadták Tiszatenyő első bölcsődéjét kedden délelőtt, az eszközfejlesztést is tartalmazó beruházásra az időközben már befejeződött adósságrendezési eljárás megkezdése előtt nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán mintegy kilencvenmillió forintot az önkormányzat.  A maximum tizenöt férőhelyes bölcsődét a volt savanyítóüzem épületéből alakították ki, és szeptembertől kezdi meg működését. Az önkormányzat az első évben nem kér gondozási díjat, illetve azok a szülők is elhelyezhetik gyermeküket, akik nem rendelkeznek munkaviszonnyal.

Tovább olvasom