Pénteken megtudhattuk, hogy sem Szombathely, sem Pécs polgármestere nem tart igényt a törvény által előírt emelt fizetését (amit a törvény szerint szintén a városnak kellene kigazdálkodnia, nem kapnak rá támogatást), ha mégis kényszerítik erre, jótékony célra fordítják. Vajon hogyan vélekedik erről Szolnok kormánypárti polgármestere? Sem Szombathely, sem Pécs polgármestere nem kéri a megemelt fizetését, amit törvény ír elő – számolt be az ATV. A parlament ugyanis anélkül emelte meg a településvezetők jövedelmét, hogy fedezetet biztosított volna hozzá. Az ellenzéki városvezetők azt mondták, nem lenne igazságos, ha a jelenlegi helyzetben több pénzt…
Tovább olvasomCímke: törvény
Ezentúl súlyosabban büntetik az állatmegmérgezőket
Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes képviselők által benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítását. Az előterjesztést 168 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a parlament. A jogszabály a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit, írja az MTI. A jövőben szigorúbban lehet fellépni többek között a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve…
Tovább olvasomTASZ: Minden eddiginél könnyebbé teszi a voksturizmust a lakcím módosításról szóló új törvény
Az Országgyűlés megszavazott egy törvényjavaslatot, amely minden eddiginél könynebbé teszi az úgynevezett voksturizmust – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Political Capital (PC) a közös közleményében. A két szervezet szerint a jogszabály-módosítás ezt azzal éri el, hogy megváltoztatja a lakóhely fogalmát. A jövőben nem kell ténylegesen ezen a címen élnie annak, aki lakóhelyet létesít. A lakóhely egyfajta kapcsolattartási címmé degradálódik, az ottélés mellett csak egy vélelem szól majd. A fiktív lakóhely létesítése (vagy az abban való közreműködés) egyszerűen nem lesz többé büntethető – írják. A TASZ és a PC…
Tovább olvasomRendkívül szigorú adatvédelmi törvényt fogadtak el, de a kínai állam és állampárt mindent láthat
Senki semmit nem tudhat meg, kivéve az állami szerveket, akik folyamatosan mindent látnak. Bár ilyen téren ezelőtt sem lehettek illúzióik a kínaiaknak, a nagy testvér mindent lát. Nem költenek Pegasusra, törvénybe foglalják, egyszerű ez. A világ egyik legszigorúbb adatvédelmi törvényét fogadták el Kínában, de a korlátozások csak a szolgáltatókra vonatkoznak, az államra és az állampártra nem. A magánélet védelme, úgy látszik, Kínában is fontossá vált, de az új törvény csak az internetes és technológiai cégeket akadályozná meg abban, hogy visszaéljenek a netre felkerülő személyes adatokkal. A jogszabály értelmében a kínai…
Tovább olvasomVarga Judit Lewis Hamiltonnak is keményen visszaszólt, még tőle is megvédené a magyar gyerekeket
A hétszeres világbajnok kritizálni merte a magyarországi homofób törvényt, a kormány azonnal meg is tette válaszcsapását Lewis Hamilton mondataira. Varga Judit szerint a brit autóversenyző is fake news-gyártó. Itt már tényleg mindenki az a jelek szerint, csak Orbánék mondanak mindig igazat. Igaz? Varga Judit Magyarország kormányát védve szólt be Lewis Hamilton brit autóversenyzőnek azután, hogy utóbbi a Forma-1 magyar nagydíja előtt a kormányzat furcsa nyelvén “gyermekvédelmi törvénycsomagnak” nevezett homofób jogszabályról nyilatkozván azt mondta, “elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető, hogy a hatalmon lévők ilyet vezessenek be”. “Sajnálattal láttam, hogy ma Lewis Hamilton is…
Tovább olvasomMostantól kormányrendelet tiltja a névtelen adományozást a civil szervezetek részére
Egy szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak. Az adatokat a kormánynak kell elküldeni, minden évben – számolt be róla a 444.hu. A kormányrendelet azt is előírja, hogy mindenképpen neveket kell felmutatni, akkor is ha cégtől vagy egyéb szervezettől érkezik a pénz. Ilyen esetekben azt kell jelölni, hogy ki áll az adományozó mögött, cégek esetében például a legalább 25 százalékban tulajdonos személyek neveit kell feltüntetni. A kormány 2017-ben szigorította első körben a civilek beszámolási kötelezettségét az adományokról. Akkor…
Tovább olvasom