Bezár az ország! Térképen megnézheti a Fidesz által teremtett rezsiválság áldozatait

Október óta folyamatosan, sorra zárják be az önkormányzati fenntartású, illetve független intézményeket, amelyekről a Fidesz-kormány úgy határozott, kikerülnek a rezsivédelem alól. Uszodák, múzeumok, közintézmények, de már rendőrségi épületek és postahivatalok is. A kormánypárti és az ellenzéki vezetésű települések is egyformán érintettek. Természetesen elhihetjük, hogy mindenért kizárólag (az egyébként a Fidesz által is mindig megszavazott) a brüsszeli szankciók és a háború felelősek, de vajon miért csak Magyarországot vágta ennyire gyomron ez a háború? A választ tudjuk, de az M1-en sosem fognak erről beszélni, hogy Orbánék bármiért is hibásak lennének, mindig csak…

Tovább olvasom

Tizennégy, állami pénzzel megtolt turisztikai csúcsprojekt került Tiborczék kezébe

Véletlenül sem apró panziócskákról, vagy vendéglátóhelyekről van szó, hanem négy- és ötcsillagos, hatalmas szállodákról és élményközpontokról. A jelek szerint ehhez nincs szükség az uniós pénzekre, megy ez házon belül is, nem úgy, mint a pedagógus-béremelések. A miniszterelnök veje 2020 elején deklaráltan azért távolodott el több turisztikai beruházástól, mert – állítólag – nem akart állami ingyenpénzek kedvezményezettje lenni. Ehhez képest 2022 végén 14 olyan kormányzat által „megtolt” csúcsprojektet találtunk, amelyet Tiborcz István saját nevére vett, vagy vele rokonítható magántőkealapokhoz, esetleg a legközvetlenebb baráti-üzleti köréhez került. Mintha a Matolcsy Ádámnál feltárt közvagyon-elvesztési gyakorlatot látnánk…

Tovább olvasom

Borzalmas: megijedt egy kutyától, ezért lépett hirtelen az úttestre a 11 éves kislány, egy kamion halálra gázolta

Elképesztő értelmetlen halál. Vigyázzunk gyermekeinkre és igyekezzünk hatékonyan elmondani nekik, mi a veszélyek mértéke közti különbség. A hatalmas kamion óriási sebességgel ütötte el a kisgyermeket, akinek esélye sem maradt a túlélésre. Mindezt amiatt, mert megijedt egy kutyától, amely közel ment hozzá. Korábban olvashattunk arról, hogy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt december 2-án 11 óra 48 perckor a 4-es számú főúton, Tuzsér belterületén. Az elsődleges információk szerint egy tehergépkocsi ütött el egy gyalogosan közlekedő gyermeket. Hamarabb véget ért a tanítás A Frissmédia információi szerint a helyi iskolában a megszokottnál korábban befejeződött a…

Tovább olvasom

Eszközfejlesztést ünnepeltek, majd napokra rá átmenetileg bezár az egészségügyi intézmény

Bezár a Városi Egészségügyi Intézmény Gyomaendrődön. Ezt a város polgármestere jelentette be. Az intézmény december 19-től 2023. január 1-ig szabadság miatt zárva tart. Első rendelési nap: 2023. január 2. (hétfő).Helyettesítő intézmény a 25 kilométerre lévő Szarvasi Szakorvosi Szolgáltató Kft., a Szarvas, Szabadság út 11-ben. Ennyi lenne egy rövidke hír, ha nem lenne ebből a szempontból érdekes, hogy ugyanebben az intézményben pár nappal korábban ne tartottak volna projektzáró ünnepséget, ahol a későbbi bezárásáról szó sem volt. Szó volt viszont azokról az erőfeszítésekről, miszerint a Fidesz 2010 óta micsoda világra szóló sikereket…

Tovább olvasom

Ismét tüntetnek a kirúgott tanárokért és a jobb oktatásért

Az előző napokban több mint 800 tanár kezdett polgári engedetlenségbe, szombat délután pedig újra a fővárosban tüntetnek. A Klebelsberg Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épülete elé szervezett tüntetést december 3-án, szombaton 17 órára a Tanítanék, Tanárok a tanárokért csoport, a Pedagógus Egység, az Egységes Diákfront, a noÁr, a PDSZ és a PSZ. Az eseményen a november 30-ai elbocsátások ellen tiltakoznak, amikor 8 tanárt rúgtak ki azonnali hatállyal 3 fővárosi gimnáziumból – írja a HVG.hu. Az előző napokban egyébként 840 pedagógus kezdett polgári engedetlenségbe a történtek miatt. “A diákok alapjoga sérül ma Magyarországon. Mi…

Tovább olvasom

Elhunyt Hegedüs Zsuzsa, korábbi miniszterelnöki tanácsadó

A hírt Orbán Viktor jelentette be a Facebook-oldalán Meghalt Hegedüs Zsuzsa, volt miniszterelnöki főtanácsadó – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. „Isten veled!” – írta a fotóhoz a miniszterelnök. A Mandiner azt írja, hogy Hegedüs Zsuzsa hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel fél 7-kor halt meg. Hegedüs Zsuzsa volt a Minden gyermek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke, és egészen őszig Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjaként dolgozott, majd a miniszterelnök tusványosi beszéde után mondott le pozíciójáról: azt mondta, az ott elhangzott, fajok keveredéséről szóló részlet tisztán náci beszéd volt. Orbán ezt…

Tovább olvasom

Videóban magyarázza az MVM, mi mit jelent a számláikon

Videósorozatot indított az MVM Next – közölte a cég a honlapján pénteken a HVG cikke szerint. A közlemény szerint a lakossági ügyfeleket érintő legfontosabb témákban készült kisfilmek között egy részletes számlamagyarázó is megtalálható, amely a számlák pontos megértésében segít. A Mindennapi energiánk sorozatban eddig megjelent videók többek között kitérnek arra, hogy mit jelent a súlyozási kulcs vagy a fogyasztási jelleggörbe, mit kell tudni a nagycsaládosok vagy a társasházak számlázásáról, diktálni érdemes-e inkább vagy havi átalánydíjat fizetni, illetve hogy mit jelentenek a gázszámla egyes elemei. hvg.hu

Tovább olvasom

A karácsonyfa sem úszta meg: jelentősen emelkedett az ára

A mindenre kiterjedő drágulás az ünnep fő kellékét sem kíméli – akkor sem, ha éppenséggel műfenyőt vásárolnánk. Nagyjából harminc százalékkal drágábban lehet idén hozzájutni a karácsonyi fenyőhöz – közölte a Pénzcentrum érdeklődésére az Oázis kertészet ügyvezetője. Boross Dávid szerint a fákat már nem is méterenként, inkább darabárban mérik az árusok, idén jellemzően 7-10 ezer forintos átlagáron. Nem jár azonban jobban az sem, aki úgy dönt, hogy műfenyőt állít karácsonykor, hiszen ezeknek is felment az ára egy év alatt. Az eMAG kínálatában található termékek esetében a drágulás 30-40 százalékos, és már…

Tovább olvasom

Megint honvédségi géppel utazott Orbán, ezúttal Szlovéniába

Mariborba utazott pénteken a magyar miniszterelnök, hogy Robert Golobbal, Szlovénia miniszterelnökével ebédeljen, illetve, hogy meghívására részt vegyen a Cirkovce–Pince-villamosvezeték építésének befejezése alkalmából tartott ünnepségen. Hadházy Ákos független parlamenti képviselő internetes adatok alapján számolt be arról a Facebookon, hogy Szijjártó és Orbán Viktor egy honvédségi repülőgéppel utaztak Mariborba, miközben az Budapesttől mindössze 350 kilométerre található. A Népszava megkérdezte Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, hogy miért volt szükség a repülőgépes útra, de ő csak annyit válaszolt, hogy „meg tudja erősíteni”, hogy Orbán és Szijjártó valóban repülőre ült az út kedvéért. November végén is téma volt Orbán Viktor…

Tovább olvasom