Helikopterek gyakoroltak a Tisza felett – fotók

Légiparádé, kenyérszentelés, tűzijáték, harcászati bemutató és a Tiszán hajós, fáklyás felvonulás is szerepel az augusztus 20-ai Szent István napi ünnepség szolnoki programelemei között – mondta a szervező Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón. Rózsa József kihangsúlyozta, a rendezvényt három helyszínen, a Tiszai hajósok terén, a Tisza-parkban és a Tisza-part területén tartják meg. Péntek délelőtt a Szolnoki Belvárosi Szentháromság templomban lesz ünnepi szentmise, majd kenyérszentelés következik a templom előtti téren. Kedden és szerdán tartották az esemény főpróbáját az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katonái. A Tisza-parton…

Tovább olvasom

A pénzügyminiszter megkongatta a vészharangot Szolnokon: minden eddiginél súlyosabb nehézségek jönnek

Varga Mihály a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára elismerésben részesült, ám amit a hallgatóságnak mondott, abban nem sok köszönet volt. A háború lezárása jelenleg a távoli jövőbe vész, nem látszik az alagút vége, márpedig így minden eddiginél súlyosabb nehézségekkel kell szembenéznünk. Teljes erővel tenni kell Magyarország, a magyarság felemelkedéséért, a mostani munka határozza meg, hogy “a viharok elmúltával milyen világban fogunk élni” – mondta a pénzügyminiszter szerdán Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat augusztus 20-ai ünnepi megemlékezésén, amelyen kitüntető díjakat és címeket adtak át. A részletekről a Blikk számolt be. A pénzügyminiszter kiemelte:…

Tovább olvasom

Kiszuperált autók Szolnok utcáin

Országszerte, így Szolnokon is gyakran látni olyan autókat, amiket már körbenőtt a gyom, ujjnyi vastag kosz áll a szélvédőn és –a legárulkodóbb jel- laposak a kerekei. Ezek a vasak már nem mennek sehova és a tulajdonos sem jön értük. A legbosszantóbb esetekben ezek a lomok a még aktív kocsik elöl foglalják el a parkolóhelyet, vagy egy zöld terület összképét rombolják. Csak találgatni lehet, hogy miért hagyják magukra az egykor büszke tulajdonosok ezeket a járműveket. A magas alkatrész árak és javítási költségek épp úgy közrejátszhatnak, mint a lejárt műszaki engedély. Sokaknak…

Tovább olvasom

Felújítás miatt forgalomkorlátozásra lehet számítani a Thököly úton

A szolnoki városüzemeltetés tájékoztatása szerint augusztus 17-én, szerdán megkezdődik a Thököly út felújítása, amely teljes szélességében új útburkolatot kap, a Szántó körút felöli végétől körülbelül 150 méter hosszon. A jelzett útszakaszon két buszmegálló található, ezeket ugyancsak érintik a munkálatok. Az ideiglenes buszvárók kialakítása ezt megelőzően megtörténik. Az arra közlekedőknek szerda reggeltől forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az adott területen.

Tovább olvasom

Szolnokon is tüntettek az erdőirtások ellen

A csütörtökön elfogadott kormányrendelet az energiaválságra hivatkozva jelentősen lazított a fakitermelés szabályain. A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva – többek közt akár már Natura 2000-es, kiemelt természetvédelmi területeken és nemzeti parkokban is lehet tarvágást alkalmazni, teljes egészében élhetetlenné téve az erdőket. A kormány rendelete a zöld civil szervezetektől kezdve a lakosságon át az ellenzéki pártokig nagy felháborodást váltott ki. A fővárosban és több vidéki városban is demonstrációt szerveztek, Szolnokon „Tiltakozás az erdeink tarvágása ellen” címen volt tüntetés. A Kossuth téren a budapesti tüntetéssel egyidőben, pénteken gyűlt össze körülbelül 120 ember, kicsik és nagyok,…

Tovább olvasom

Emlékművet állítanak Furkó Kálmánnak, a magyar szamurájnak

„Sziklát a sziklának” jelmondattal vezérelt, a 2018-ban Szentesen emelt alkotáshoz hasonló, feketegránit táblákkal felszerelt emlékművet állítanak idén ősszel Szolnokon a legendává lett nyolcadik danos mester, a magyar kyokushin karate alapítója, a Magyar Honvédség volt mélységi felderítő tisztje, nyugállományú ezredese, a tavaly augusztus harmadikán hetvennégy esztendős korában elhunyt Shihan Furkó Kálmán tiszteletére. Mint azt Shihan Brezovai Sándor, a kezdeményezés elindítója a szoljon.hu megkeresésére elmondta, a nagyszerű szolnoki katona- és sportember emlékére a Széchenyi városrészben található dojo előtti téren – a város támogatásával – szeretnének emlékparkot létrehozni, ahol a szeptember tizedikén megrendezendő…

Tovább olvasom

Forgalomkorlátozások Szolnokon már hétfőtől – augusztus 20.

A Szent István-napi rendezvénysorozat miatt az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani Szolnok belvárosában. augusztus 12-én reggel nyolc órától augusztus 26-án délután négyig a Tiszai hajósok terét; augusztus 19-én reggel hat órától augusztus 21-én reggel hatig pedig a Szegedi Kis István közt és az Ellmann Elvira utcát lezárják a közúti forgalom elől. Augusztus 20-án a Tisza-hidat délután háromnegyed hat és fél nyolc között szakaszosan; este nyolc óra ötven perc és kilenc óra harminc perc között között pedig teljes szélességében lezárják. A gyalogos és kerékpáros forgalmat a Tisza-híd gyalogjárdáján délután fél hat és este fél…

Tovább olvasom

Két kultúra metszéspontjában – Ahmed Amran, szolnoki író

Ahmed Amran 1966-ban egy 200 lelkes jemeni faluban született. A pici hegyi falut (ahogy egy interjúban jellemezte) még a térképek sem jegyzik, a legközelebbi város több mint 3 órányira volt a településtől, amit teve- vagy szamárháton lehetett megtenni. A faluban nem volt iskolaszerű oktatás, így ritkaságszámba ment, ha valaki tudott írni és olvasni. Ahmed Amran a helyi vallási vezető segítségével megismerkedett a betűkkel és öt-hatéves korára már folyékonyan olvasott, később írt is. A kis, világtól elzárt faluban kevés munka akadt, így a legtöbben messzi vidékekre utaztak, ahonnan csak évek múltán…

Tovább olvasom

Szandaszőlős hivatalosan is az ország legszárazabb területe

1901 óta a legszárazabb 7 hónapon vagyunk túl: az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik – közölte a drámai adatokat az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A vízügyes szakemberek több mint 80 állomáson folyamatosan mérik a lehullott csapadék mennyiséget, így naprakész adatok állnak rendelkezésükre. A negatív rekord Szolnok déli településrészéhez, Szandaszőlőshöz fűződik: itt mindösszesen 98 mm csapadék hullott az elmúlt hét hónapban, ami a legalacsonyabb érték az egész országban. A 2022 júliusában lehullott csapadék mennyisége a KÖTIVIZIG kiemelt mérőállomásain (milliméter): Kisköre                        …

Tovább olvasom