Ovisok okoztak meglepetést a tiszai halaknak

A Tisza élővilágának napjáról Tiszafüreden is megemlékeztek, mégpedig a legkisebbek bevonásával. Február elején a tiszaörvényi Szabics kikötőbe látogattak a Zöld óvodaként elismert füredi Nyitnikék ovi apróságai pedagógusaikkal, ahol Fejes Lőrinc, a Kötivizig kiskörei szakaszmérnöke mesélt röviden a gyerekeknek a 23 éve történt cianidkatasztrófáról, a természetről és a Tiszáról. Az esemény – amelyen részt vett Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere is – azzal zárult, hogy az ovisok készítette “haltortákat” vízügyes közreműködéssel vízre bocsátották egy horgászladikból. Forrás és fotók: Kötivizig

Tovább olvasom

Civilek munkáját ismerték el

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Civil díj idei kitüntetettjei: Elek Eszter -Karcag JászTánc Alapítvány – Jászapáti Furcsa Józsefné – Szolnok FICSAK – Mezőtúr Alapítvány A díjat a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat (CKSZK) 2019-ben hagyományteremtő szándékkal alapította, immár ötödik alkalommal adtak át a civilek napja alkalmával. Fotók: Hubai Imre és Képviselői Iroda Szolnok Facebook

Tovább olvasom

Tudja, hogy mit csinálnak az új romaügyi szakemberrel?

Hát támogatják! Szerdán Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke és dr. Molnár Zoltán, megyei aljegyző, a közgyűlési és pénzügyi Iroda vezetője munkamegbeszélés keretében mutatta be a nemrégiben munkába állt roma kapcsolati koordinátort, Gönczi Erzsébetet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei roma nemzetiségi önkormányzat vezetőinek. Farkas László elnök és Balog László elnökhelyettesek arról biztosították a résztvevőket, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzattal fennálló jó együttműködés jegyében támogatják az új romaügyekkel foglalkozó szakembert az eredményes munkavégzésben. Forrás és fotó: Szolnok megyei önkormányzat Facebook

Tovább olvasom

Mezőtúri tűzoltó is részt vesz a mentésben

Mezőtúri tagja is van a törökországi katasztrófa helyszínére utazó Hunor Mentőszervezetnek – tudhattuk meg Szűcs Dánieltől. A mezőtúri polgármester büszkén tette közzé közösségi oldalán, hogy a magyarországi Hunor Mentőcsapat tagjaként a mentésben részt vesz Papp János tűzoltó százados, a mezőtúri hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese is. Ma reggeli információk szerint éjszaka több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így összesen már tizenkét főre emelkedett azon személyek száma, akiken segíteni tudott a magyar mentőcsapat. A város büszke lehet Papp Jánosra. Mint ismert, a megyéből több szakember is részt vesz a törökországi mentésben. Forrás…

Tovább olvasom

Tiszaburán és Tiszabőn is bubizhatnak

Mint ahogy elsőként megírtuk a megyében, a felzárkózó településeken futnak tovább az első Mol Bubi kerékpárok. Az ország legszegényebb falvaiban futnak tovább a korábbi Mol Bubi kerékpárok, melyeket a Felzárkózó Települések programban dolgozó karitatív szervezetektől lehet kölcsönözni. A Budapesten hét éven át használt járművek a feliratok eltávolítása után eddig hetvenhét településen váltak elérhetővé, hogy a legelesettebb családok munkába, iskolába járását, hétköznapi ügyintézését segítsék. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a modellváltás után 2000 darab, elsőszériás Bubi-kerékpárt adományozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak. A közösségi közlekedésből kivont, de az erős vázszerkezete és a…

Tovább olvasom

Túlélőt talált a szolnoki kutyakiképző kutyája a romok alatt

Solka, Kröpfl Erzsébet vezetésével egy élő személyt jelzett a romok alatt – közölte a Kutyák Határok Nélkül Facebook-csoport.A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi csoport mentőcsapata már több, romok alatt rekedt személyt mentett ki és jelenleg is dolgoznak a csapat tagjai a katasztrófa helyszínén.  A szolnoki kutyakiképző, Kröpfl Erzsébet is ennek a csapatnak a tagja. Közben a katasztrófavédelem közölte, hogy egy 16 ezer négyzetméteres kárterületen egyszerre három helyszínen, folyamatosan, a nap huszonnégy órájában dolgozik a magyar tűzoltókból álló HUNOR mentőcsapat. Az éjszaka több túlélőt sikerült a romok alól kimenteniük, így…

Tovább olvasom

Használtautó-horror: minden második autónak vannak rejtett hibái

Vásárlást követően már fél órán belül visszavittük a kereskedésbe az autót, mert nem működött a központizár – mondta egy szolnoki autótulajdonos. – Így nem is lehetett az autót bezárni – tette hozzá. – A kereskedő nagy kelletlen visszavette az autót, és egy hét múlva ismét megkaptuk az autót, immár megjavítva. Persze használt alkatrészt tett bele. Egy darabig használtuk az autót, utána a kumplung adta meg magát, szerencsére ezt is kijavította az eladó. Utána az önindító romlott el, ez már a mi költségünket terhelte – mondta a Németországból importált kisautó új…

Tovább olvasom

Elmarad az idei East Fest Mezőtúron

Több hetes egyeztetést és mérlegelést követően szomorú, ám racionális döntést hozott az East Fest szervezőcsapata. Sajnos az idei rendezvényt nem tudják megvalósítani. Ezt közölte Szűcs Dániel. Mezőtúr polgármestere közösségi oldalán emlékeztetett, hogy a fesztivál 2012. június 14-én indult útjára és mára az ország egyik lekedveltebb és leglátogatottabb könnyűzenei rendezvényévé nőtte ki magát. A város vezetése a kezdetek óta teljes mellszélességgel támogatta az East Festet és ez a jövőben is így lesz. Mindamellett, hogy sok mezőtúri fiatal számára helyben biztosította a minőségi kikapcsolódást, városmarketing szempontból is kiemelt jelentőségű rendezvényről van szó,…

Tovább olvasom

Több embert kiemeltek a romok alól a magyar roncskutatók

A földrengés sújtotta Törökországban tartózkodó HUNOR mentőcsapat műveleti területét a helyi hatóságok az egyik leginkább érintett térségben, Hatay tartományban jelölték ki. A hivatásos tűzoltókból álló csapat magyar idő szerint nem sokkal dél után keresőkutyákkal megkezdte a túlélők utáni kutatást a földrengés miatt összedőlt házak romjai között. Az elmúlt órákban egy húszemeletes épület maradványai között dolgoztak, amelyben a katasztrófa idején körülbelül ezer ember tartózkodott. Párhuzamosan három kárhelyszínen, összesen 16 ezer négyzetméteres területen keresik az embereket, közülük hármat élve ki tudtak menteni, öt embernek a holttestét tudták már csak kiemelni, közölte a katasztrófavédelem…

Tovább olvasom

Egy Hondával lepték meg a testvértelepülést

A tervek szerint az iskola és a kultúrház nagy közös épületének áramellátását biztosítja majd az az aggregátor, amit az előzetes igényfelmérést követően adományozott ukrajnai testvértelepülése közösségének Martfű önkormányzata. A Honda TR15 áramfejlesztő berendezést személyesen vette át a minap Martfűn Ivan M. Pohorilyak, Perecseny polgármestere. Az átadási – átvételi jegyzőkönyv alapján Martfű Város Önkormányzata az Ukrajna területén fennálló fegyveres háborúra, illetve a humanitárius segítségre, valamint a testvérvárosi kapcsolatra figyelemmel adta át tulajdonba a nagy értékű áramfejlesztő berendezést Perecseny Város Önkormányzatának. – Reméljük, hogy keveset kell majd használni! – fogalmazott az áramfejlesztő…

Tovább olvasom