Embertelen módon viselkedtek a biztonsági őrök egy nyíregyházi szórakozóhely előtt

Megosztás

Elképesztő jelentek zajlottak le a Mamma Mia Club előtt pénteken. Az internetre feltöltött felvételeken jól látható, hogy a vendéglátó egység biztonsági őrei jó néhány méterrel a bejárat előtt bántalmaztak 2-3 másik embert. A rendőrség eljárást indított a tettesek ellen.

A nyíregyházi Mamma Mia Club a város egyik közkedvelt szórakozó helye a fiatal felnőttek körében, pénteken azonban durva dolgok történtek. A YouTube-ra feltöltött felvételeken először csak az látszik, hogy a Nyíregyházi Egyetemhez közeli épület bejáratánál néhány vendég összetűzésbe keveredett a biztonsági őrökkel, amiből tömegverekedés lett, néhány másodperccel később viszont ennél sokkal megrázóbb események zajlottak le.

A biztonsági őrök ugyanis az említett személyeket még a parkolóban és odébb az úttesten is ütötték, valamint rugdosták, még azokat is, akik már a földön feküdtek. Az RTL beszámolója szerint egy apa, valamint 21 és 19 éves fiai akadtak bele a biztonsági őrökbe, míg az Index és a 444 cikke szerint a csoportosan elkövetett garázdaság és testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indítottak eljárást.

A nyomozók eddig négy gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben, közülük ketten a szórakozóhely biztonsági szolgálatának a munkatársai. Őket már őrizetbe is vették a rendőrök, és előterjesztették a letartóztatásuk indítványozását. A 444.hu úgy tudja, a rendőrség fegyverként egy boxert is talált a helyszínen.

Kapcsolódó cikkek