Szabolcsban is fejlesztik az ALDI áruházait

Megosztás

Nyíregyházán és Kisvárdán van jelen a megyében az áruházlánc.

Az összes magyarországi üzletét érintő beruházást jelentett be az Aldi Magyarország. A modernizáció során új húshűtőkkel látja el áruházait a vállalat, így nagyobb árukínálat lesz elérhető kisebb helyen. Az új biatorbágyi hűtőházának is köszönhetően az áruházlánc az elmúlt évben 7 milliárd forinttal nagyobb értékű megrendelést adott a magyar húsipar számára. Az Aldi továbbra is kizárólag magyar forrásból szerzi be frisshús-termékeit. Változik az áruházak belső elrendezése is, valamennyi papír- és vegyi áru immár egy helyen lesz megtalálható – írja a cég közleménye.

Az új hűtők négy polcszinten 30 polcfolyóméterrel rendelkeznek, de akár ötszintesre is bővíthetők, így 37,5 polcfolyóméterre növelhető a kapacitásuk. Az innovatív, 45 fokban döntött polcok kényelmesebb bevásárlási élményt biztosítanak a vásárlóknak, és egyszerűsítik a termékek elhelyezését az árufeltöltők számára. A hűtőkben egységesen digitális polccímkével váltja ki a papíralapú címkét az Aldi. 

A mostani boltmodernizáció is a magyar beszállítók termékeinek fog még több teret adni” – mondta Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a beruházás kapcsán.

Szöveg: Szabolcsihir.hu

Fotó: Google

Kapcsolódó cikkek