Ebben a szezonban már az ötödik edző jön a Szparihoz

Megosztás

Hihetetlen mi zajlik le a Nyíregyháza Spartacus berkein belül. Ismét edzőt váltott a megyeszékhely férfi labdarúgó csapata.

Az őszi szezon első felében még Tiszakécskén dolgozó Visinka Ede a téli szünetben érkezett a csapathoz, vele kezdte meg a felkészülést a Szpari. Az első tavaszi találkozón még győzött a Nyíregyháza a Haladás vendégeként, a folytatás viszont már nem alakult ilyen jól, három döntetlen és négy vereség következett. A klub vezetősége ezért úgy döntött, változtat a szakmai stábon.

Fekete Tivadar sportigazgató irányítja a tavaszi szezon hátralévő részében a szakmai munkát, Lengyel Roland pedig – aki ősszel két meccsen már segítette a felnőttcsapatot – az U19-es gárdától ismét az első kerethez kerül, s edzőként dolgozik majd. A stáb többi tagja változatlan marad.

„Egy vezetőnek olykor nehéz döntéseket kell meghoznia, ez is ilyen – ecsetelte a klubhonlapon Fekete Tivadar. – Ha nem megy egy csapatnak, az gyakran az edző állásába kerül a futballban, holott mindenkinek van felelőssége, legfőképp a játékosoknak. Bajnokság közben viszont a keret egy részét nem lehet lecserélni. Ennek a csapatnak a magja még nyáron lett kialakítva, és nem volt reális a célkitűzés. Télen próbáltunk a lehetőségeinkhez képest változtatni, de három hónap alatt nem lehet több év eredménytelenségét megváltoztatni. Visinka Edével jól indult a csapat, nagyon bíztam benne, ezért is esett rá a választásom, de sajnos hetek óta viharban vagyunk, és a hullámzó tengeren meg kell találnunk azt a kikötőt, mely jövőre is a másodosztályt jelenti számunkra. A klub tulajdonosa arra kért, hogy a hátralévő tíz mérkőzésre vegyem át a csapat irányítását, én pedig Lengyel Rolandot hívtam, hogy a segítőm legyen. Olyan embert akartam, aki szintén átérzi a helyzetünk nehézségét, és aki ismeri a keret nagy részét! Ott voltam az edzéseken, jól ismerem a játékosokat, ezért nem gondolkodtunk külsős edzőben. Eddig is és ezek után is azon leszek, hogy a csapat eredményes legyen, és hogy a fanatizmusom átragadjon a játékosokra.

Visinka Ede sajnálja, hogy nem sikerült elérni azt a célt, amiért Nyíregyházára jött.

„Nagyon szomorú vagyok, hogy nem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani a Szparival, amit a szurkolók, a város megérdemel. A hétmeccses nyeretlenségi sorozat sajnos következményekkel jár. Nagyon szerettem Nyíregyházán dolgozni, a stábtagokkal nagyon jó volt a viszony, de az eredmények nem jöttek, így korrekt módon elváltunk” – mondta a kispadon nyolc bajnokit lehúzó Visinka.

A Nyíregyháza a 2022–2023-as idényt Feczkó Tamás irányításával kezdte meg, de három forduló elteltével Huszák Géza vette át az irányítást. Huszák helyett az utolsó két őszi játéknapon már ideiglenesen Lengyel Roland irányított, télen pedig az ő helyét vette át Visinka Ede. Fekete Tivadar tehát az ötödik ember lesz a most zajló bajnokságban, aki a Szpari első csapatát irányítja.

A szabolcsiak 28 forduló után 28 ponttal az osztályozót jelentő 16. helyen állnak az NB II-ben.

Szöveg: Nemzeti Sport

Fotó: Nyíregyháza Spartacus

Kapcsolódó cikkek