Hátrányból várja a folytatást a Fatum Nyíregyháza

Megosztás

Az elődöntő első meccsét sajnos könnyedén nyerte meg a Vasas együttese.

Megkezdődött a női röplabda Extraliga döntője. A Fatum Nyíregyháza a Vasas ellen lépett pályára Budapesten.

Az első pontot Anija Jurdza szerezte, és szoros volt a szett eleje. 4-3-nál egy hatalmas labdamenet után Kristina Belova egyenlített, remekül védekeztek a csapatok. Bannister szerzett egymás után pontokat, de sikerült ledolgozni a három pontos hátrányt. A játszma derekán Török támadásaival ötre nőtt a távolság, így 16-11-nél időt kért Tomás Varga. Nem sikerült megtörni a fővárosiak lendületét, de 21-14 után nagy hajrába kezdtek a mieink, és zsinórban öt pontot szereztek! Végül izgalmas végjáték után a második szettlabdáját értékesítette a hazai csapat.

A második felvonás a remekül játszó centerek, Lászlop Alexandra és Merve Cepni támadásaival indult, de Fricovának köszönhetően fordított a házigazda. 6-6-nál ismét döntetlen volt az állás, ám ekkor jött egy hullámvölgy, és hat pontot szerzett egymás után a Vasas. Selena Leban villant többször is, nem adta fel a Fatum, próbált visszakapaszkodni, és 15-11-nél négy pont volt a hátrány.  Ismét nagy hajrába kezdett a Nyíregyháza, de végül ezt a szettet is az angyalföldiek nyerték.

A harmadik játszma elején is felváltva estek a pontok, de 8-8 után most a mieink tudtak kisebb előnyt kiépíteni, de fordítottak a hazaiak, sőt egy 7-0-s rohamnak köszönhetően megléptek. A bajnoki címvédő végül megnyerte a találkozót, és ezzel 1-0-ra vezet a három nyert mérkőzésig tartó párharc során. Folytatás szerdán Nyíregyházán.

Vasas Óbuda – Fatum Nyíregyháza 3-0 (22, 20, 14)

Vasas: Bannister 14, Fricova 13, Papp 11, Abdulazimova 9, Török 9, Fábián

Csere: Juhár (liberó), Kump, Vezsenyi 1, Skrypak, Boyko 2

vezetőedző: Ioannis Athanasopoulos

Nyíregyháza: Cicic 1, Cepni 6, Lászlop 6, Leban 14, Belova 3, Jurdza 12

Csere: Tóth F. (liberó), Kovács-Francesco, Valentová, Ramdin

vezetőedző: Tomás Varga

Szöveg/fotó: Fatum Nyíregyhaza

Kapcsolódó cikkek