A vasúti menetrend összeomlása sem elképzelhetetlen

Megosztás

Komoly gondok lehetnek a keleti országrészben a közlekedésért felelős államtitkár szavai alapján.

A MÁV-val kapcsolatban a keleti országrészre vonatkozóan sötét jövőt vázolt fel Facebook-oldalán Vitézy Dávid volt közlekedésért felelős államtitkár április 21-én. Régóta követem a MÁV ügyeit, de ilyet még talán sose láttam: a vasúttársaság nyilvános segélykiáltást fogalmaz meg, a laikus közönség számára is szépen kimunkált, könnyen érthető infografikákon elmagyarázva, hogy évtizedes távlatban nem látott pályaállapot-romlással terveznek a vasúti fővonalakon a következő menetrendi évre (tehát: még nem történt meg, de már tudják előre és ezzel tervezik a jövő évi menetrendet).

Ezzel Magyarország kiemelt vasúti fővonalain nőne a menetidő, az ábra szerint többek között Szeged felé 13, Nyíregyháza felé 5, Miskolc felé 7 perccel lassulnának az InterCityk és persze minden más vonat is. Ez azonban azt is jelentené, hogy nem csak ennyit lassulnának a vonatok, hanem a teljes kelet-magyarországi ütemes menetrend összeomlana, a csatlakozási rendszereivel együtt (például a kör-IC nem érne körbe megfelelő menetidőkkel ahhoz, hogy Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán is kijöjjenek a mai csatlakozásai), tehát ha ez tényleg megtörténik, szinte teljes Kelet-Magyarországon az utasszám visszaesése és az utazási idő növekedése lényegesen nagyobb lesz annál, mint amit önmagában egy 5-13 perc késés okozna. Évtizedek óta sokan dolgozunk az országos ütemes vasúti menetrend létrejöttén, amely mára az utasok széles köre előtt bizonyított. Nem lehet és nem szabad belőle visszalépni.

Külön érthetetlen, hogy az elmúlt két évtizedben európai uniós forrásokból teljesen felújított vasútvonalakon is megjelennének a lassújelek, például a Budapest – Debrecen fővonalon.

Ahogy a cikkek írják, a MÁV vezetése a tavaly a háború nyomán elszállt energiaárak, idén pedig az új bérletek miatt várható jelentős bevételkiesés miatt eshetett ennyire kétségbe. Csak abban bízhatunk, hogy ez a vészjelzés értő fülekre talál és az igen borús jóslat nem válik valóra.

Fotó/Szöveg: Szabolcshir.hu

Kapcsolódó cikkek