Erre futja egy lakáshitelből Szabolcs megyében

Megosztás

Megnézték mekkora ingatlanra futja a megyében és Nyíregyházán. Az eredmények nem túl pozitívak, persze van néhány hely, ahol rosszabb a helyzet.

A Pénzcentrum munkatársai kiszámolták, hogy 100 ezer forintra kerekítve – mennyi lakáshitelt kaphatnának az egyes megyék dolgozói maximum. A gondolatkísérletben azt feltételezték, hogy  semmilyen más tartozásuk nincs, hiszen ugye az adósságfék szabályok szerint ezek is nagyban számítanak. Fontos, hogy a kalkulációban csak a legjobb banki ajánlatokat emelték ki, 20 éves futamidővel.

Az eredmény a következő lett megyékre bontva:

Ezek alapján megyénkben járna a legkisebb összeg, ráadásul elég magas THM mutatóval, de a Pénzcentrum azt is megvizsgálta, hogy a kalkulált összegekből körülbelül mekkora lakást lehetne venni, amihez a négyzetméterárakat is összehasonlították.

Ha összeeresztjük ezeket az átlagokat a megyei lakáshitel-átlagokkal,  akkor kiderül, hogy a legnagyobb lakást Nógrádban lehetne venni az összegből, ugyanis a salgótarjáni lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 200 ezer forint alatt van, így több mint 76 négyzetméter lakóingatlanra elég átlagosan a 15 milliós megyei átlaghitelösszeg. Szabolcs megyében a kalkulált érték nagyjából egy 32 négyzetméteres ingatlanra lenne elég jelenleg.

Forrás: Pénzcentrum.hu

Fotó: illusztráció (Unsplash)

Kapcsolódó cikkek