Ismét egy durva, halálos baleset a Nyírségben, ugyanott, ahol márciusban is – videó

Megosztás

Egy 36 éves férfi halt meg ma délután a nyírcsaholyi balesetben, amit egy pillanatnyi figyelmetlenség okozhatott.

Kellő figyelmességgel és körültekintéssel nagy bizonyossággal elkerülhető lett volna az a tragikus baleset, ami a 4918-as úton történt Fábiánháza és Nyírcsaholy között. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a két személygépkocsi azonos irányból, Fábiánháza felől közlekedett, amikor is a Suzuki vezetője a kanyarból kiérve balra akart letérni egy földútra, azonban a mögötte közlekedő személygépkocsi ekkor már előzésben lehetett.

Az ütközés a ellentétes forgalmi sávban történt, gyakorlatilag a Suzuki oldalába rohant az előző személygépkocsi a jobb elejével, nem sok esélyt adva a kisebbik gépkocsi vezetőjének. A helyszínre több földi mentőegység és mentőhelikopter is érkezett , azonban a 36 éves nagykállói férfi életét nem tudták megmenteni. Utasát, egy nőt súlyos életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az előző gépkocsi vezetője könnyebb sérülésekkel szállt ki a gépkocsijából.

A baleset helyszínére a Mátészalkai Hivatásos tűzoltók is kiérkeztek, akik segítettek a sérültek kimentésben, majd áramtalanították a gépkocsikat. A rendőrség műszaki szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. (via frissmedia.hu)

Kapcsolódó cikkek