Olyan bedrogozott sofőr ölt meg száguldozva egy 24 éves családapát, aki korábban is okozott már halálos balesetet

Megosztás

A csattanás a régi 4-es főúton történt, a sofőrt 7 évre eltiltották a vezetéstől is a korábbi esetért, ám ügyvédje fellebbezett, így ismét droghatás alatt száguldozhatott, nekiütközött a szabályosan haladó Suzukinak és természetesen a vétlen autó sofőrje hunyt el.

Ilyen az, amikor egy korábbi esetben már gyilkossá váló sofőr ismét a volán mögé ül és semmiféle szánalmat vagy megbánást nem érez. Gratulálunk az ügyvéd úrnak is, aki fellebbezésével lehetőséget teremtett egy újabb elképesztő közúti gyilkossághoz.

Vasárnap hajnalban eddig tisztázatlan körülmények között Komoró külterületén a 4145-os ( régi 4-es ) elkerülő úton összeütközött két személygépkocsi, amelyben összesen hárman utaztak. A Suzuki 24 éves mándoki vezetője szörnyethalt, életét már nem tudták megmenteni – írta meg a Frissmédia és a Balesetinfo.

Információink szerint a vétkes gépkocsit egy mándoki férfi vezette, aki évek óta a rendőrség látókörében van, jellemzően drogos ügyletei miatt. Úgy tudjuk, a férfi az a személy, aki ezelőtt három éve Mándok belterületén az első fokú, nem jogerős ítélet szerint szándékosan gázolt el három közfeladatot ellátó személyt. A férfit tavaly év végén több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt öt év börtönbüntetésre, öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre, valamint hét év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélték. Azonban az ítélet nem lett jogerős, mivel a férfi és védője fellebbezett.

A baleset helyszínét a rendőrök hermetikusan lezárták és bűnügyi technikusok, drogkereső kutyák lepték el a területet, mivel felmerült, hogy a kocsiban drog lehet.

Jelenleg még az sem tisztázott, hogy ki vezette a balesetet okozó gépkocsit. Azonban a bűnügyi technikusok mindent rögzítettek, így DNS és ujjlenyomat rögzítésre is sor került.

A Seat Fényeslitke irányából közlekedett, amikor is balra ívelő kanyarból kisodródva frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő Suzukival. A becsapódás olyan nagy volt, hogy a vétlen gépkocsi eleje és utastere gyakorlatilag megsemmisült. A 24 éves édesapának esélye sem volt a túlélésre.

A rendőrség szakértők bevonásával büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit. A jelenlegi információink alapján bebizonyosodott, hogy újfent droghatás alatt vezetett a sofőr, aki az elsőfokú ítélet szerint – mint fentebb is írtuk – szándékosan gázolt el három közfeladatot ellátó személyt (halálos volt az a baleset is). Vajon mikor kapnak észbe a törvényalkotók és vajon még hány embert tud megölni önkéntes pocsék autóversenyzőnk?

Kapcsolódó cikkek