Érdekes: a HungaroMet rendszere éppen a tűzijáték napján nem működött órákon át, a vihar pedig megérkezett

Megosztás

A tavalyelőtti eseménysorozat mindenkiben élénk emlékként maradt meg, amikor is az Országos Meteorológiai Szolgálatot gyakorlatilag lefejezték amiatt, mert nagy eséllyel vihart jósolt az augusztus 20-i tűzijáték idejére, az azonban elkerülte a fővárost. Most egy különleges véletlenként éppen huszadikán történt súlyos informatikai leállás az utódoknál. Vihar pedig jött és le is csapott a várakozó tömegre.

Kovács Zoltán államtitkár még 19 óra után is azt tette közzé saját Facebook-oldalán, hogy a tervezett időben, 21 órakor megtartják a tűzijátékot Budapesten. Aztán mégis megérkezett a zivatar fél kilenc után nem sokkal, így az utolsó pillanatban halasztották egy órával. Ezek szerint az operatív törzs, élén az államtitkárral sem tudta még két órával előtte sem, hogy lesz-e vihar? Ilyen miatt rúgták ki az OMSZ fél vezetését 2022-ben.

Előzmény: Technikai problémák miatt jelenleg nem frissülnek a produktumaink! Dolgoznak a hiba elhárításán – ezt posztolta Facebookon a HungaroMet, a bejegyzést a Hvg.hu vette észre. (via Hang.hu)

Előző posztjukban, amelyet reggel fél hétkor tettek közzé, azt írták, a nap első felében is lehet kevés helyen csapadék, de főleg majd délután válik erőteljesebbé a gomolyfelhő-képződés az ország északnyugati felén. Elsősorban a Nyugat-, Észak-Dunántúlon, Pest megyében és környékén, valamint az Északi-középhegység nyugati részein valószínű a délutáni, esti órákban akár ismétlődő jelleggel is zápor, zivatar. Utóbbiak elsődleges kísérőjelensége a felhőszakadás lehet, de jégeső és viharos széllökések is lehetnek. Veszprém megyére másodfokú, további kilenc megyére – köztük Pestre illetve Budapestre – egyébként elsőfokú riasztást adtak ki felhőszakadás miatt. A különleges furcsaság már a mémkészítőket is megihlette.

Mivel nem sokkal a tűzijáték 21 órás kezdete előtt erős és heves esővel járó zápor és zivatar csapott le Budapestre, és a Duna-parton összegyűlt, az esti fő attrakcióra váró tömeg alaposan elázott. A HVG.hu helyszíni tudósítója szerint a rendezvény szervezői hangosbemondón közölték, hogy az eső miatt

22 órára halasztják a tűzijáték kezdetét, mert úgy becsülik, hogy akkortól tartható meg biztonságosan.

Előzőleg ugyanezt mondta a 21 órás kezdésre is egyébként a Kovács Zoltán vezette operatív törzs, amikor arról döntöttek 19 óra után, hogy az előre meghirdetett időpontban, 21 órától megtartják a tűzijátékot.

Közben Kovács Zoltán államtitkár, az operatív törzs vezetője is frissítette a Facebookon az esti tűzijáték státuszát. Azt írta 21 óra előtt nem sokkal:

Kérjük a tűzijátékra érkezőket, hogy a következő fél órában húzódjanak fedett helyre, a zivatar várhatóan elvonul hamarosan. Az időjárás alakulásának függvényében 22 órakor tervezzük elindítani a tűzijátékot.”

A HVG fotóriportereinek képein jól látszik, hogy heves nyári zivatar csapott le Budapestre, el is tartott jó 20-25 percen át. (Borítóképünkön)

Itt pedig azt láthatjuk, hogy rendezte el Budán az egyik utcát az átvonuló zivatar (MetKép – Facebook).

Vajon augusztus 21-én is lesz technikai probléma a HungaroMet rendszerében?

Kapcsolódó cikkek