Feminista társaságok igényelhetnek pénzügyi támogatást

Megosztás

A Magyar Női Alap (MNA) meghívja a Magyarországon működő, nőkből álló, vagy női vezetésű helyi csoportokat, hogy jelentkezzenek első pályázati felhívásukra.

A női kezdeményezések pénzügyi támogatására létrejött operatív csapat egy olyan jövőért dolgozik, melyben Magyarországon megvalósulhat a nemek közötti egyenlőség, a társadalmi és környezeti igazságosság. Fő célkitűzéseik között szerepel, hogy a hazánkban elő nők jogai érvényesüljenek, az érintettek békében, biztonságban élhessenek, a hatalomból, a javakból egyenlő eséllyel és mértékben részesüljenek, valamint, hogy véleményüket, döntéseiket tiszteletben tartsák.

Az első pályázati ciklusukban kis összegű támogatásaikkal olyan feminista csoportokat kívánnak segíteni, amelyek alig, vagy egyáltalán nem rendelkeznek pénzügyi erőforrásokkal, illetve a nyilvánosság, láthatóság és képviselet nélkül maradt, hátrányos helyzetű, vagy diszkriminált hölgyek érdekében és-vagy részvételével szerveződnek.

“Első kezdeményezésünk lehetőséget teremt arra, hogy felmérjük mire van szükségük a nőszervezeteknek. Az ebből származó tanulságok hozzájárulnak majd támogatási stratégiánk és döntéshozatali folyamatunk továbbfejlesztéséhez” – nyilatkozta közleményében Keveházi Kata, az MNA alapítója.

A pályázatban résztvevő társaságok az alábbi kritériumoknak kell megfeleljenek:

● Követelmény a minimum három fős, informális vagy jogi személyiséggel rendelkező feminista értékeket követő csoport, melynek székhelye és tevékenysége Magyarország területén található.
● Előnyt élveznek a fővároson kívülről érkező pályázatok, de nem zárjuk ki a budapestieket sem.
●Feltétel, hogy a társulat női vezetővel működjön, illetve bejegyzett szervezet esetén a vezetőség (kuratórium, testület, igazgatóság, ügyvivők stb.) többsége, vagy egésze nőkből álljon!
● A csapat tevékenységével járuljon hozzá a magyar feminista mozgalmak társadalmi bázisának szélesítéséhez!
● Előnyt élveznek a nyilvánosságban nem látható, illetve nem képviselt, hátrányos helyzetű, vagy diszkriminációval szembesülő nők érdekében szerveződő csoportok.

A szeptember 30-ig beadható pályázatokat illetően, a helyi közösségek részvételére épülő, a nők helyzetének javítását és jogaiknak érvényesülését segítő kezdeményezések kerülhetnek előtérbe.
A Kapcsolatépítő műhelymunkára szeptember 21. 11:00-15:00 óra között kerül sor, a budapesti KlauDió Civil Központban. (VII. kerület, Nagy Diófa u. 34.)

További információt az alábbi oldalon talál: magyarnoialap.hu

Fotó: divany.hu

Kapcsolódó cikkek