Újra tarol a Nyírépszer Kisvárdán

Megosztás

Bíró Márton cége több mint tíz másikat utasított maga mögé, köztük Mészárosét is, így az Atlétikai Centrum, a sportszálló, a Díszlet utca, a Cinemaqua mozipark és az Ökoturisztikai attrakció után most a város ivóvízellátásáról is gondoskodhat majd.

A Nyírépszer Hungária Kft. csak 2018 és 2022 között hét tendert nyert meg a városban, összesen több mint 1 milliárd forint értékben, bevétele pedig az elmúlt öt évben 1 és 4,3 milliárd forint között mozgott – olvashatjuk az átlátszó.hu cikkében.

A vállalkozás sikere azonban nem merült ki ennyiben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen ugyanis újabb közbeszerzési eljárás került kiírásra. A lap azt is kiderítette, hogy a fejlesztésre azért van szükség, mert a Kisvárda területén létesülő vízellátó rendszer kútjai körül jelentősen lecsökkent a talajvíz szintje.

A beadott ajánlatok közül egy érvénytelen lett, a többit pedig el sem bírálták érdemben, mert drágábbak voltak, mint a nyertes Nyírépszeré.

A kiíró szerint a Négyen 2002 Kft. az árindokolási felhívására indokolást nem nyújtott be, így ajánlati árának megalapozottsága nem volt alátámasztott, és így aránytalanul alacsonyként értékelhető volt az ajánlati ellenérték” – írja az átlátszó.

Az ajánlattételi felhívásra jelentkező 12 cégből nem meglepő módon a budapesti Nyírépszer lett a befutó, így az új vízbázison történő kutak és vízműtelep létesítését, valamint a beruházás megvalósításához szükséges tervezést és kivitelezést is a csoport végezheti majd.

Nyírépszer Hungária Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft közel 2,7 milliárd (2 692 978 000) forintos ajánlatával könnyű szerrel győzedelmeskedett többek között a Veolia Mélyépítő Magyarország Kft., a Mészáros és Mészáros Zrt., az A-Híd Építő Zrt., illetve a STRABAG Vízépítő Kft. felett is.

A beadott ajánlatok közül egy érvénytelen lett, a többit pedig el sem bírálták érdemben, mert drágábbak voltak, mint a nyertes Nyírépszeré – írja az átlátszó.

Fotó: Cinemaqua Film -és Naturpark, Kisvárda – szallas.hu

Kapcsolódó cikkek