Halálos baleset történt a 4-es főút nyírségi szakaszán

Megosztás

A halálos baleset oka egyelőre ismeretlen, de a jelek arra utalnak, hogy a sofőr egy nagyívű kanyar előtt elaludhatott, utána pedig már nem tudta visszanyerni az irányítást a jármű felett, ami rettenetesen összetört. A roncsot látva pedig nemigen voltak esélyei a túlélésre. Ehhez képest az albertirsai ütközés közel sem lett ennyire súlyos.

Záhony irányából, a 4-es főút balesettel érintett szakaszán, Nyírtassnál egy nagyívű kanyarnál történt a tragédia. Az egyébként jó út- és látási viszonyok között bekövetkezett baleset elképzelhető, hogy elalvás miatt történt, mivel a gépkocsi először a forgalmi sávját félig elhagyva, körülbelül 100 méter megtétele után váltott hirtelen irányt – feltételezte a Frissmedia.hu tudósítása.

Az irányváltás és a korrigálás azonban nem volt megfelelő, és a nem megfelelő sebesség is közrejátszhatott abban, hogy a gépkocsi először áttért a menetirány szerinti szemközti sávba. Majd azt keresztezve, árokba csapódva több fát is kitört, végül egy fára felakadva állt meg. Az autó rettenetesen összetört, a felismerhetetlenségig. Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, azt azonban visszafordították. Ennek oka, hogy a mentőegységek számára egyértelmű lett, hogy reménytelen az erőfeszítés, a sofőr azonnal szörnyethalt a balesetben.

Fotók: Frissmedia.hu.

Kapcsolódó cikkek