Kínában olyan mértékű a Covid-probléma, hogy Sanghajban élelmiszerhiány miatt lázonganak

Veszekedés és verekedés az utcákon a lezárt kínai nagyvárosban. Ezt most Európában jóval kevésbé érzékeljük.

Egyre nagyobb a feszültség Sanghajban amiatt, hogy a várost már majdnem két hete teljesen lezárták, és az emberek egyáltalán nem hagyhatják el a lakóhelyüket. Csak az egészségügyi dolgozók, önkéntesek, a szolgálatot teljesítő rendőrök és kiszállítást végző személyzet tartózkodhat az utcákon.

Az esetszámok más országokhoz képest ugyan nem tűnnek nagyon magasnak – vasárnap 25 ezer új fertőzöttet jelentettek –, ez a legnagyobb járványkitörés Kínában a vuhani óta. Az emberek a bezártságon túl amiatt is dühösek, mert akadozik az élelmiszerek és más alapvető árucikkek kiszállítása, nehéz orvosi ellátáshoz jutni és sok esetben a koronavírusos gyerekeket is szétválasztják egészséges szüleiktől (és fordítva). A korlátozások miatt számos élelmiszerüzletnek és futárszolgálatnak is be kellett zárnia. A közösségi médiában egyre több videó tűnik fel, amin sanghajiak veszekednek, sőt verekednek össze a lakóházuk közelében biztonsági őrökkel vagy egészségügyi személyzettel, miközben azt kiabálják, hogy ételre van szükségük. (444.hu)

https://twitter.com/ianbremmer/status/1512898373703155721?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1512898373703155721%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fcdn.embedly.com%2Fwidgets%2Fmedia.html%3Ftype%3Dtext2Fhtmlkey%3Dcb7145f1731b4c328f8e4d2201854ceaschema%3Dtwitterurl%3Dhttps3A%2F%2Ftwitter.com%2Fianbremmer%2Fstatus%2F1512898373703155721image%3Dhttps3A%2F%2Fabs.twimg.com%2Ferrors%2Flogo46x38.png

Kapcsolódó cikkek