Nem lesz kötelező maszkviselés az iskolákban

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményt adott ki, ebből kiderül, hogy az alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kéri az iskolákat. Mivel nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapokban sem, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő kötelező korlátozó intézkedéseket – írja az atv.hu.

„Ugyanakkor továbbra is fontos, hogy a szülők tünetes gyermeket ne vigyenek közösségbe és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra”

– tájékoztatta levelében a köznevelési intézményeket az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós.

Mint az EMMI közleményéből kiderül, a pedagógusok döntő többsége be van oltva és a 12 év feletti diákok közül is már 168 ezren felvették az oltást.

„Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik”

– közölték.

A szülőktől továbbra is azt kérik, hogy koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne vigyenek közösségbe, a fertőzésben érintett gyermek, felgyógyulásáig nem látogathatja az intézményt.

„Ahogy a mindennapokban, úgy az óvodákban és iskolákban sem kötelező a maszk és már nem kötelező a testhőmérséklet-mérés sem. Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, hogy mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek