Márciustól Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is indul az új ügyeleti rendszer

Megosztás

Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéken belül indul el március 1-től az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszer az Országos Mentőszolgálat nemrégiben kiadott közleménye szerint az átálláshoz szükséges előkészületek egyelőre jól haladnak.

Győrfi Pál szóvivő közölte, az Országgyűlés által decemberben elfogadott Egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan és a terv szerint zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése hazánkban. Február elején Hajdú-Bihar megyében történt meg az első átszervezés.

„Az első három hét tapasztalatai és a közel kétezer, ügyeleti ellátásban részesített beteg visszajelzései alátámasztják, hogy a két elemből álló, betegközpontú rendszer – háziorvosi ügyelet, majd sürgősségi ügyelet – jól működik és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja” – mondta a szóvivő.

Az új ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében ezekben a megyékben is a 1830, amelynek hívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnali mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon az ellátásra szoruló – írta a Napi.hu.

Fotó: nlc.hu

Kapcsolódó cikkek