Fontos változások jönnek az elektromos rollereket illetően

Megosztás

A módosítások Nyíregyházát is érintik, hiszen ezek a járművek már szerves részét képezik a város életének.

Hamarosan bekerülnek a KRESZ-be az elektromos rollerek, amik bár évek óta aktív elemei a közlekedésnek, eddig a szabályozás nem igazán tudott velük mit kezdeni. Népszerű, gyors és környezetbarát közlekedési eszközök, nem is csoda, hogy egyre többen vásárolnak ilyet. Különösen a városok csúcsforgalmában hasznos társak, ám a technika fejlődésével a közlekedési kultúrának is lépést kell(ene) tartania. A KRESZ-módosítás részletei hónapok óta ismertek, ám a hivatalos verzióra várni kellett.
– Az új szabályok értelmében a 25 kilométer/órás végsebességű elektromos rollerekre, elektromos kerékpárokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint a kerékpárokra. Jelenleg Európában így van mindenhol, mi is ezt követjük – emelte ki Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.ű

Révész Máriusz arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a szabályok a kis sebességű e-rollerekre, segwayekre és a rollermegosztó szolgáltatások eszközeire vonatkoznak. A gyors rollerek viszont más elbírálás alá esnek: ha a jármű végsebessége meghaladja a 25 kilométer/órát, már segédmotoros kerékpárnak minősül majd. Ennek értelmében vezetői engedély és bukósisak is kell ahhoz, hogy valaki szabályosan közlekedhessen velük.

Szigorúbb fellépés

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács egységes, szigorúbb feltételeket javasol az elektromos rollerekre, amelyek felülírnák az összes tagország érvényben lévő szabályait. Megszabnák, hogy gyárilag beépített 20 kilométer/órás sebességkorlátozással és legalább 30,5 centiméter átmerőjű kerékkel szereljék a rollereket, a használóiknak pedig kötelezővé tennék a bukósisak-viselést. Azt is előírnák, hogy az elektromos rollereket csak 16 évesnél idősebbek használhassák, valamint megtiltanák, hogy gyalogúton, illetve ittasan vezessék.

Az e-rollerek Nyíregyháza látképéhez is hozzátartoznak, hiszen az egyik közösségi rollermegosztó immár egy éve a vármegyeszékhelyre is elhozta a szolgáltatását, aminek sokan örülnek, míg másokat inkább bosszant a modern eszközök jelenléte. Az utóbbiak álláspontja is érthető, mivel gyakran hanyagul szétdobált zöldjárgányok fogadják a belvárosban sétálókat, amik nem csak a szemet bántják, több esetben balesetet is okoztak már. A Szon.hu Bordás Béla városgondnokot kérdezte a helyi rollerhelyzetről, s mint elmondta, komoly gondokat okoz a rollerek kulturálatlan használata.

„A járdákon és egyéb helyeken szétdobálják ezeket a felhasználók, ami a városüzemeltetésnek is fejtörést okoz a közterületek takarításakor. Legutóbb a Sóstói úton és a Korányi Frigyes utcán is baleset történt a szanaszét hagyott rollerek miatt. Súlyos sérülést szenvedett egy kerékpáros, mert a ledöntött e-rollernek ütközött. Felborult, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Korlátozott látási viszonyok között vagy a sötétben nehezen észrevehetők ezek az eszközök. Gondoljunk bele: mekkora gondot okoz ez egy idősnek vagy látássérültnek, ha szó szerint belebotlik egy ilyen rollerbe” – hívta fel a figyelmet Bordás Béla, majd kiemelte: rendkívül hasznos és környezetbarát közlekedési eszköz az elektromos roller, de a használóknak körültekintőbben kell velük közlekedni, és arra kéri a lakosságot, hogy a bérleti idő lejártával biztonságosan helyezzék el ezeket.

„A közösségi eszközök mellett magánkézben is sok ilyen gép van. Jómagam is használok elektromos rollert, mivel gyors és olcsó, ráadásul másik városba utazva a vonaton is könnyű szállítani. A szabályokat viszont minden esetben be kell tartani, ráadásul olyan erős rollerek is vannak, amik jelentősen képesek meghaladni a 25 kilométeres óránkénti sebességet. A gyalogátkelőhelyen is le kell róluk szállni, továbbá arra kérek mindenkit, hogy a gyalogosokat se veszélyeztessük a hangtalanul suhanó rollerekkel” – tette hozzá.

Szöveg/fotó: Szon.hu/Szabolcsi Nap

Kapcsolódó cikkek