Ritka állatok születtek Nyíregyházán

Megosztás

Kipusztulás szélén álló állatok, egészen pontosan fehér-fekete varik születtek a Nyíregyházi Állatparkban.

A Madagaszkár szigetén őshonos állatok egyedszáma napjainkban az orvvadászat és élőhelyeik erőteljes pusztítása miatt drasztikusan csökken, ezért is fontos, hogy zárt tartási körülmények között szaporítsák őket a komoly zoológiai tudással rendelkező állatkertek.

A Nyíregyházi Állatpark tenyész egyedei 2 éve élnek együtt és az Európai Fajmegőrzési program keretében érkeztek. A 16 éves anyaállat a lengyel Wroclaw Állatkertből, míg a 20 éves hím az észak-olaszországi Parco Natura Vivo-ból érkezett a faj koordinátorának ajánlásával és ez az első szaporulatuk. A többi makifajtól eltérően, a vari saját maga építette fészekben-100 napnyi vemhesség után- hozza világra fejletlen utódait, akiket nem a testén hordoz, hanem a szájában cipel és egy védett fészekben, vagy odúban neveli őket, így a kölykök ez idáig nem lehetett megtekinteni.

Most azonban, hogy az utódok 6 hetesek lettek, egyre többen tartózkodnak a kifutóban és a látogatók is megleshetik őket.

A kis nőstény állatok még főként anyatejjel táplálkoznak, de már kóstolgatják az édes, lédús gyümölcsöket is.

A fekete-fehér vari (Varecia variegata) a legnagyobb makifaj.

A kontrasztos fekete -fehér mintázatuk a fák lombkoronájában kiváló rejtőszínt biztosít számukra.

Kommunikációjukban a hangjelzések a legfontosabbak, jellegzetes üvöltésük leginkább  messzire elhallatszik.

Különleges (vari) nevüket a bennszülöttek adták az állatoknak: napimádó szent állatnak, Vari candanasnak tartották őket, mivel előszeretettel sütkéreznek úgy, hogy arcukat a nap felé fordítják.

Szöveg/fotó: Szon.hu/Nyíregyházi Állatpark

Kapcsolódó cikkek