Vannak, akiket az őrületbe kergetnek azok az autós társaink, akik már borús időben is elöl-hátul felkapcsolják a teljesen elvakító ködlámpáikat. Ugyanakkor nagyon gyakori mostanában, hogy nappali menetfénnyel, vagy egy az egyben világítás nélkül sodorják életveszélybe a többi közlekedőt. Szabolcsban sem jobb a helyzet.
Ezúttal István tette fel a költői kérdést ez ügyben a közösségi médiában. „Ebben a borús, esős időben, mi járhat sok autós fejében, hogy nulla világítás mellett közlekednek? Tudom, hogy ők látnak, de nem biztos, hogy jól és időben láthatók is!” – figyelmeztetett. A válaszok sem késtek sokáig, szinte mindenkinek van ebben már negatív tapasztalata.
„Semmi. Pont lesz*rják sajnos. Az újabb gépkocsiknál elöl a menetfény világít és szerintük így bőven elég. Mert arra már nincs ész, vagy lusták a „rezsógombot” elfordítani, hogy esetleg hátul is legyen valami fényforrás.” „Vajon ez a sok észlény az áramon spórol, vagy túlképzettek és szerény megítélésük szerint nem kell a világítás? A másik véglet a ködlámpások/agyonvakítók. Ők szintén világukat sem tudják, csak más a probléma jellege.”
A ködlámpás eset folytatása. „Minap pont egy ilyen előztem meg, mert már könnyeztem a vakító piros hátsó ködlámpától. Kár volt! Az eleje is vakított, azt meg a visszapillantó verte vissza.” „Tegnap jött velem szembe szerintem egy Suzuki. Vak sötét. Este fél 6 fele a faluban. Bal elöl semmi a jobb elsőben meg egy helyzet jelző. Sok a felelőtlen ember! Mert sajnos nem csak a saját életével játszik!”
Nekünk is voltak már hasonló tapasztalataink Nyíregyházán és környékén? Íme példák a két végletről:


