Útfelújítások Szolnok mellett

Megosztás

Két rossz állapotban levő mellékutat is felújítanak Szolnoknál. Az összköltség nagyjából négymillió forint.

A Magyar Falu Program keretében több, mint 4 kilométernyi útszakasz felújítása kezdődik térségünkben. A Szolnok-Tiszasüly összekötő úton 2,3 míg a Szolnok-Jászkisér szakaszon 1,77 kilométernyi út újul meg. A munkálatokat már elkezdték.

A növényzetet irtják a 3224-es út mentén – ezzel kezdődött a munka. A Szolnok-Tiszasüly összekötő úton a 591 millió forintból 2,3 kilométernyi utat újítanak fel.

KOVÁCS PÉTER megyei igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt.

„A felújítás vonatkozásában hideg remix technológiát, mechanikai stabilizációt, valamint két réteg aszfalt beépítést fog megvalósítani a kivitelező.”

A felújítást követően nő majd a forgalombiztonság, nagymértékben javul a szolgáltatási színvonal és a menetidő is jelentős csökken majd. A térségben élők könnyebben és gyorsabban tudnak majd eljutni az óvodákba, iskolákba, munkahelyekre, illetve a megyeszékhelyre.

A 225-ös úton 1.773 métert újítanak fel 410 millió forintból. Az elején és végén 20-20 méter hosszon teljes burkolatszélességben cserélik a pályaszerkezetet, a szakasz további részén a burkolat szélein 1,7 méter szélességben végzik el a pályaszerkezet cserét, illetve teljes szélességében két új aszfalt réteget is beépít a kivitelező.

KOVÁCS PÉTER megyei igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt.

„A munkálatok még az idei évben megkezdődnek, megkezdődtek. Növényzet irtással kezd a kivitelező. Várhatóan 2022 tavaszán az időjárás függvényében kezdjük majd el a burkolatfelújítási munkákat és terveink szerint 2022 nyaráig ezeket mind be is kívánjuk fejezni.”

A két szakaszon felújítanak összesen hat buszmegállót is. Részben burkolt padka, részben buszöböl és peron kialakítását vagy helyreállítását végzik majd el. A közlekedésbiztonság javítása érdekében pedig új, tartós burkolati jeleket festenek fel és a KRESZ táblákat is kicserélik. (Szolnoktv.hu)

Kapcsolódó cikkek