Négy szabálytalankodó akadt horogra Jászladányon

Ismét drónnal ellenőrizték a szabálytalan közlekedőket a Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyenruhások. A  jászsági rendőrök drón igénybevételével az elsőbbségi  szabályok betartására fókuszálva végeztek ellenőrzést november 16-án Jászladány belterületén. A rendőrök 4 olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik nem tettek eleget az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti közlekedési jelzőtábla utasításainak. A szabálysértők közül 2 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, míg másik két vezetőt figyelmeztetésben részesítettek.  A közlekedésbiztonsági helyzet további javítása, valamint a baleseti szempontból kiemelt szabályszegések visszaszorítása érdekében – nem csak a városokban, hanem kisebb településeken is – további akciók várhatóak a megye területén,…

Tovább olvasom

Halálra gázoltak egy biciklist Tiszajenő közelében, a sofőr meg sem állt

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 4609-es számú út 28. kilométerszelvényében, Tiszajenő és Jászkarajenő között november 17-én, csütörtökön 21 óra körül.   A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen személy az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Tiszajenő irányából Jászkarajenő irányába. Haladása során utolérte az úttesten kerékpárját maga mellett toló 72 éves férfit, majd hátulról nekiütközött és elütötte. A baleset során az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a személygépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.  A gépjárművezető segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről, a rendőrök jelenleg is keresik.

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Pénteken egy mediterrán ciklon hoz felhős, borongós időt, valamint országos esőt. Szolnokon is jelentős mennyiségű esőre kell számítani. Hajnalban 7 és 8, napközben 7 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A mai napon kettősfronti hatás terheli szervezetünket. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, keringési problémák, vérnyomás-ingadozás, emellett alvászavarok, emésztési problémák is felléphetnek. Ma őket ünnepeljük Névnap Jenő, Csende, Csendike, Jolán, Jónás, Noé, Odiló, Odó, Ottó, Péter, Pető, Román A Jenő név eredete és jelentése Török eredetű férfinév. Jelentése: bizalmas, tanácsadó, miniszter. Egyik magyar honfoglaló törzs nevéhez kötik származását. A…

Tovább olvasom

A legerősebb magyarok közé jutottak a martfűi versenyzők

November 12-én Cegléden, az Ungvári Miklós Judo Központban rendezték meg a Magyar Erőemelő Szövetség idei utolsó hivatalos erőemelő, illetve fekvenyomó magyar bajnokságát. Az Erőművek Sportegyesület hat – köztük két martfűi – sportoló első helyezésével rendkívül eredményes versenyt zárt. A martfűi versenyzők közül fekvenyomásban Petróczki Magdolna volt érdekelt a könnyűsúlyú nők között, aki a tőle megszokott, stabil versenyzéssel, 75 kg-ot teljesítve gyarapította aranyérmeinek számát open korcsoportban. Kelemen Richárd pedig a férfi erőemelők 93 kg-os súlycsoportjában, egy nagyon szoros és kiélezett versenyben, 510 kg-os összetett eredménnyel lett magyar bajnok a 40-50 közötti férfiak mezőnyében. A borítóképen…

Tovább olvasom

Felújítás miatt korlátozások lesznek a jászberényi Kőhídnál

Az önkormányzat megbízásából a kivitelező cég a napokban megkezdte a Kőhíd mellvédfalának felújítását, a munkálatok várhatóan december 23-ig munkanapokon 7 és 17 óra között zajlanak – olvasható a város honlapján közzétett tájékoztatóban. Közölték, hogy a kivitelezés során szükséges ideiglenes forgalomkorlátozást mind a közúti, mind pedig a gyalogos-kerékpáros közlekedés vonatkozásában a beruházást végző cég saját hatáskörben intézi. Az önkormányzat a biztonság, a balesetek elkerülése érdekében kéri a közúti közlekedésben részt vevő gépjárművezetők, kerékpárosok és gyalogosok fokozott figyelmét a megszokottól eltérő körülményekre és a forgalomkorlátozások maradéktalan betartására.  Fotó: Northfoto

Tovább olvasom

Lerobbant autóját kiskorú gyermekével vontatta el

A Szolnoki Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt emelt vádat azzal a szolnoki, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló férfivel szemben, aki a 15 éves gyermekét ültette egy személygépkocsi volánja mögé, hogy vontassa az általa vezetett másik, üzemképtelen személygépkocsit, azonban a rendőrök megállították őket. A vádirat szerint a 42 éves férfi Hódmezővásárhelyen, 2022. március 3-án, a délelőtti órákban átengedte a járművezetői engedéllyel nem rendelkező 15 éves fiának annak a személygépkocsinak a vezetését, amely mögé kötött egy másik, forgalomból kivont, üzemképtelen személygépkocsit azért, hogy azt…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Csütörtökön gyenge esővel indul a reggel, Túlnyomóan felhős, borult időre számíthatunk, mérsékelt nyugati széllel. Hajnalra többfelé képződhet pára, köd. Reggel 7-8 fokot mérhetünk, a kora délutáni órákban 5-13 fok várható. Csütörtökön még hidegfronti hatásra számíthatunk. A frontérzékenyeknél fejfájás, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Ma őket ünnepeljük Névnap Gergő, Hortenzia, Brunhilda, Brünhild, Dienes, Ében, Ede, Gergely, Gergő, Gertrúd, Györe, György, Györk, Györke, Hilda, Hilka, Ildikó, Salómé, Szalóme, Trudi, Viki, Viktória, Zágon, Zakeus, Zekő A Gergő eredete és jelentése A Gergely becézéséből önállósult név, aminek latin megfelelője a Gregorius férfinévből származik. Jelentése: éber,…

Tovább olvasom

Eltűnt egy 14 éves kislány Jászfelsőszentgyörgyről

A Jászberényi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a 14 éves Budai Margit Mariann örkényi lakost, aki 2022. október 24-én reggel a jászfelsőszentgyörgyi tartózkodási helyéről iskolába indult, de oda nem érkezett meg, és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek. Budai Margit Mariann 160 centiméter magas, normál testalkatú. Arca hosszúkás, szeme és haja színe barna. Eltűnésekor zöld színű nadrágot, rózsaszín télikabátot, és fehér színű sportcipőt viselt. Kérjük, hogy aki a képeken látható Budai Margit Mariannt felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Jászberényi  Rendőrkapitányságon, vagy…

Tovább olvasom

Nézze meg videón a jászberényi állatkert lakóit!

A Jászberényi Állat- és Növénykert egy cuki videóban és néhány sorban számolt be arról, hogy elkészült a vidrák új kifutója. A csaknem egy évig tartó munkálatok után most először fedezhették fel tágas külső kifutójukat az ázsiai kiskarmú vidrák és az első félénk lépéseket követően mára már teljesen belakták új otthonukat. Vidracsapatunk új látványmedencét kapott, amelybe akár egy mókás csúszdán is csobbanhatnak. A medencéhez vezető domb és a mellette kialakított búvóhely szintén megannyi felfedezni valót rejtegetett ezen az izgalmas napon. -olvasható az állatkert közösségi oldalán, ahol egyébként időről időre bepillantást nyerhetünk…

Tovább olvasom

Kállai Mária alaposan átgondolta – személyes találkozóra hívja a szolnoki pedagógusokat

Alig 45 nap elteltével Kállai Mária végre megtalálta a klaviatúrát és válaszolt a szolnoki pedagógusok által megfogalmazott nyílt levélre. Az október elején elküldött levélben azt kérik az országgyűlési képviselőtől, hogy a Parlamentben kezdeményezzen törvénymódosítási javaslatot, hogy a sztrájk újra alapjog lehessen. 83 pedagógus írta alá a dokumentumot, tehát ennyi embert képes egyszerre ignorálni Kállai több mint egy hónapon keresztül; szép teljesítmény. De ne legyünk telhetetlenek, minden bizonnyal sok teendője akadt a politikusnak az elmúlt időszakban: a közösségi oldalán napi 2-3 posztban méltatja a Fideszt, sőt még reagál is saját bejegyzéseire…

Tovább olvasom