Kifestette a jászberényi installáció domborművét, de a rendőrök nem díjazták

Rongálással gyanúsít egy 53 éves férfit a rendőrség, mert 2022. április 20-án a délutáni órákban a jászberényi Ferencesek terén elhelyezett, mészkő anyagú, magyar-török csatajelenetet ábrázoló emlékművet festékkel kiszínezte, írja a Police.hu. A rendőrök az emlékmű közelében, egy padon ülve találtak rá a férfire, aki a kifestett csatajelentet nézte. Átkutatásakor festékeket, ecseteket, ragasztót, filctollakat találtak az nála. A rajzeszközöket a nyomozók lefoglalták. A férfit előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt nem tett vallomást, így a cselekmény motivációja sem ismert.

Tovább olvasom

Elfogták az USA-ban megölt magyar nő feltételezett gyilkosát

Letartóztatták a New York-ban múlt héten különös kegyetlenséggel megölt magyar származású nő feltételezett gyilkosát – írja a New York Post. A lap szerint a feltételezett elkövető a családnál dolgozó mesterember, a 44 éves David Bonola volt. Több forrás is az állítja, hogy a férfi beismerő vallomást tett letartóztatása után. A rendőröket egy pár vérrel áztatott bakancs vezette nyomra, amelyet a feltételezett elkövető házánál találtak. Az 51 éves nőt péntek éjjel gyilkolták meg otthonában, a New York Post szerint 58 késszúrással végeztek vele, majd testét egy sporttáskában az utcán hagyták.

Tovább olvasom

Tömegsírokat találtak egy Mariupol melletti faluban

Tömegsírokat találtak egy Mariupol melletti faluban – közölte a kikötőváros polgármestere, Vadim Bojcsenko. A városvezető megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint „árkokat” fedeztek fel a donyecki területen fekvő Manhus faluban és azt állította, hogy az orosz erők teherautókkal gyűjtötték össze a holttesteket, és ott dobták ki őket. Videókapcsolaton keresztül, egy meg nem nevezett helyszínről jelentkezett be Bojcsenko a Sky News stábjának és arról beszélt, hogy az oroszok így tüntetik el a bűntetteik nyomait. „Becsléseink szerint több mint 20 000 civilt öltek meg az ellenséges tüzérségi és rakétacsapások városunk utcáin. A…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter elfogadta Lázár János meghívását

Szerdán munkamegbeszélésre hívta Lázár János Márki-Zay Pétert, mondván, új korszakot szeretne kezdeni, és ehhez a választókerület legnagyobb településének polgármesterével is leülne tárgyalni. Márki-Zay csütörtökön reagált Lázár meghívására: a polgármester az ATV híradójának azt mondta: érdekesnek találja, hogy nyilvánosan, és nem telefonon jutott el hozzá az üzenet, de szívesen egyeztet vele időpontot, és kész tárgyalni a körzet országgyűlési képviselőjével. Márki-Zay egyébként jó ötletnek tartja a találkozót, a 2019-es önkormányzati választások után például ő maga kereste Lázár Jánost, de akkor nem tudtak leülni. A polgármester most reméli, sikerülni fog.

Tovább olvasom

Ennyire drágán érkezik az orosz gáz Magyarországra

Februárban köbméterenként 394 forint volt a Magyarországra érkező orosz földgáz átlagára, hatszor annyi, amennyiért az MVM a lakosságnak eladja azt – írja a G7 az Eurostat adataira alapozva. Magyarországra nem előre megszabott áron érkezik az orosz földgáz, hanem a tőzsdei jegyzéshez kötötten, úgy, hogy a fizetendő összeg egy-két hónap csúszással követi a piaci árakat. A teljes mennyiséget nem az MVM vette meg, mert más, piaci kereskedők is vehetnek orosz gázt, de azt nyugodtan lehet valószínűsíteni a pontos arányok ismerete nélkül is, hogy az állami szolgáltató az egyik legnagyobb vásárló –…

Tovább olvasom

Kifestette a magyar-török csatajelenetet Jászberényben

Egy 53 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. április 20-án a délutáni órákban a jászberényi Ferencesek terén elhelyezett, mészkő anyagú, magyar-török csatajelenetet ábrázoló emlékművet festékkel kiszínezte. A rendőrök az emlékmű közelében, egy padon ülve találtak rá a férfire, aki a kifestett csatajelentet nézte. A férfinél foganatosított ruházat-átvizsgálás alkalmával festékeket, ecseteket, ragasztót, filctollakat találtak az egyenruhások. A rajzeszközöket a nyomozók lefoglalták. A jogsértőt előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol rongálás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt nem tett vallomást, így a cselekmény motivációja sem ismert.

Tovább olvasom

Combon szúrta és összekaszabolta alkalmi partnerét egy nő Szolnokon

A Szolnoki Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt 2 év börtönre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyektől azt a 31 éves, büntetett előéletű nőt, aki 2021. március 3-án este fél kilenc körül bódult állapotban kereste fel szolnoki otthonában alkalmi szexuális partnerét, akit előbb saját kertje udvarán, egy a ház konyhájában talált 32 cm hosszú késsel, hátulról combon szúrt, majd a nyakánál fogva a földre rántott, és miközben a késsel folyamatosan felé szurkált, azzal fenyegette, hogy megöli – írja a Szolnoki Törvényszék honlapja. Az erősen vérző férfi a pengét megragadva…

Tovább olvasom

Jöhet az újabb Alaptörvény-módosítás, hogy a háború miatt is veszélyhelyzetet lehessen hirdetni

Gulyás Gergely szerint a járványügyi veszélyhelyzet május végén megszűnik, de az orosz-ukrán konfliktus miatt is biztosítanák a kormány gyors cselekvőképességét. Az országgyűlési választás utáni első Kormányinfót tartotta csütörtökön Gulyás Gergely. Ezen elmondta, hogy a kormány a minap áttekintette a járványhelyzetet is – tudósított az Index.hu. A vírus intenzitása csökken, lényegesen alacsonyabb a súlyos megbetegedések aránya, a vírus viszont még nem tűnt el. A miniszter hozzátette: a megbetegedések számánál is azt látják, hogy a tesztek aránya csökken, ugyanakkor a megbetegedések száma erős kilengést mutat, „a koronavírus továbbra is velünk van”, illetve továbbra…

Tovább olvasom

Dagad a botrány: “Napi rendszerességgel alázták meg testileg a 13-15 éves kislányokat”

Egyre borzasztóbb részletek derülnek ki a színitanodás botránnyal kapcsolatban. Az egyik érintett lány osztott meg kellemetlen részleteket. Rendszeres megalázásról, a testsúly miatti szekálásról, kötelező puszikról, ölbe ülésekről, verbális bántalmazásról és szexuális zaklatásról számoltak be az egyik budapesti színitanoda korábbi diákjai közül több mint húszan a Hvg.hu-nak: a bántalmazásokat az azonos nevű színháztól független Thália Tanoda korábbi tanárához, egy kaszkadőrként ismert férfihoz kötötték. A színitanodás tanárát szexuális visszaéléssel vádoló egyik lány az RTL Klubnak adott interjút, ahol részletesen mesélt ezekről az esetekről. El van hitetve fiatal lányokkal, hogy az, hogy tizenéves gyereket a…

Tovább olvasom

A Borkai-ügyben a zsarolási szál már a vádemelésnél tart, a korrupció ezek szerint rendben van

Semmiképpen nem helyénvaló, ha egy ember megzsarol egy másikat egy ilyen felvételsorozat nyilvánosságra hozásával, de azért talán így is furcsa, hogy a felvételeken szereplő fiatal hölgyek EU-s pénzekkel lettek kitömve – ám ez a jelek szerint a hatóságoknak nem jelent problémát. Az ügyészség hat emberrel szemben emelt vádat, ötükre börtönbüntetést kért. Három-három, egymással rokoni kapcsolatban álló nő és férfi ellen emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerdán az „ördög ügyvédjeként” elhíresült botrányhoz kapcsolódó zsarolási ügyben. Az ügyészségi közlemény ugyan nem nevezi meg Borkai Zsoltot és társaságát, de az kikövetkeztethető, hogy az ügy…

Tovább olvasom