Az aszályosabb időszakokban már jó ideje komoly problémát okoz a két nagy tavunkban tapasztalható vízhiány. Most viszont az esős idő kifejezetten kedvez a természetes feltöltődésnek, de ennél még mindig több kellene. Jól látható a vízszint-emelkedés mind a Balatonon, mind a Velencei-tavon – nyilatkozta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklósi Gabriella szerint a két tó vízszintje tavaly szeptember óta 20 centiméterrel magasabb, mint a minimális vízállások idején volt. Ez annak köszönhető, hogy novemberben és decemberben már nem volt annyira száraz az időjárás a vízgyűjtőiken, és a lehulló csapadék le tudott folyni…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
A közmédia 30 millióért szerződtet bértapsolókat
Szó szerint közbeszerzést írtak ki a dologra, a közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok ellátása. December elején ismét tapsoló közönség biztosítására írt ki közbeszerzést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – adta hírül a Média1. A győztes a Casting Office Kft. lett, mely nettó 29 millió 760 ezer forintos ajánlati árral nyert. A leírás szerint az MTVA a szolgáltatást jellemzően a Kunigunda útján található székhelyén működő stúdiókban, illetve más külső helyszínen veszi igénybe – derül ki az rtl.hu írásából. „A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok…
Tovább olvasomIsmét előre szólnak, hogy sebességet ellenőriznek
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében ismét sebességmérő ellenőrzést hajtanak végre. Az egyenruhások január 19-én a Szolnoki Rendőrkapitányság és a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság illetékességi területén a balesetek megelőzése és a gyorshajtók kiszűrése érdekében végeznek sebességmérést. A sebesség túllépése esetén többszörösére nő a féktávolság, a járművezetőnek sokkal kevesebb ideje marad egy veszélyhelyzetben a jó döntés meghozatalára. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy haladásuk során ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat, és minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat. A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik, ezért…
Tovább olvasomVádat emelt az ügyészség a közlekedő autókat zúzott díszkövekkel dobáló fiatalok ellen
A Szolnoki Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a három, 15, 16 és 17 fiúval szemben, akik 2022 februárjában, Jászjákóhalmán, a 31. számú főúton közlekedő több személygépkocsit is megdobáltak 2-3 centiméteres, a parkban lévő, díszként használt zúzott kövekkel. A vádirat szerint a három fiatal 2022. február 9-én 18 óra körül óra körül Jászjákóhalmán, a Fő úton lévő parkban elhatározta, hogy az ott lévő, apróra zúzott díszkövekkel megdobálják az arra haladó személygépkocsikat. Ugyanebben az időben a 31-es számú főúton Jászberény felől Jászapáti felé közlekedett…
Tovább olvasomKedves köszöntést is kapott a régi-új polgármester a győzelme mellé
“A választások napján valaki az alábbi kedves üzenetet rejtette a szavazata mellé. Köszönöm az ismeretlen köszöntőnek, az üzenet kézbesítőjének és minden jászberényinek! Ígérem, mindent megteszek, hogy megháláljam a bizalmat!” Ezt közölte a közösségi oldalán Budai Lóránt jászberényi polgármester, aki csapatával kiütéses győzelmet aratott a Fidesz felett a kormánypártiak által kierőszakolt, január 15-én megtartott időközi választáson. Mint ismert, a pont Lóránt névnapon tartott szavazás eredményeként alaposan átrendeztődtek az erőviszonyok a Jászság fővárosában. A korábbi eldöntetlen kormánypárt-ellenzék felállás helyett immár a Közösen Jászberényért Egyesület tagjai vannak többségben, hiszen egyéniben csak ők kerültek…
Tovább olvasomTöbb busától és törpétől szabadították meg a Tisza-tavat
Az őshonos halfajokra élőhely- és táplálékkonkurenciát jelentő idegenhonos busa és törpeharcsa állományszabályozásának már a nyolcadik szezonja ért véget 2022 decemberében. A 2021-eshez képest mindkét célhal esetében nőtt a zsákmány mennyisége, közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. A busa fajok fogása kevésbé mutat szezonális mintázatot, mint a törpeharcsáé. Előbbi szinte egész évben eredményesen fogható. A téli, tavaszi és őszi hónapokban elsősorban a Tiszán, nyáron pedig a tározótér alkalmas vízterületein is. A leginkább májusban és októberben eredményes a halászatuk. A törpeharcsa sokkal inkább szezonális portéka. A kisebb, tavaszi fogási csúcsot nyáron csekélyebb…
Tovább olvasomJászberényi remények – Györfi Mihály írása
Ilyenkor van gondban az ember. Amikor a jászberényi kétharmados ellenzéki siker jelentőségét kellene pár mondatban kifejteni. Mert nagy a csábítás, hogy átlendüljünk a ló túloldalára és azt mondjuk: tessék, itt az áttörés, amire már oly régóta várt az ország demokratikusan gondolkodó többsége. Miközben azért ott van az emlékeink között jó néhány hasonló siker: Tapolca, Salgótarján, Hódmezővásárhely, vagy amikor Kész Zoltán győzelmével a kétharmados többséget sikerült lebontani… Mindegyiktől azt reméltük, hogy majd most: mostantól más világ lesz, végre megtanul a Fidesz is veszíteni. Aztán mi lett ezekből? Újabb orbáni kétharmad, legutoljára…
Tovább olvasomVizsgálat indulhat a magyar EU-biztos ellen
“A szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok demokratikus és jogállamisági reformjainak központi jelentőségét.” Független vizsgálatot tartanak szükségesnek Várhelyi Olivér hivatali tevékenységéről az Európai Parlament képviselői egy várhatóan szerdán szavazásra kerülő jelentésben – írja a Népszava. A lap szerint az állásfoglalás az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájának tavalyi végrehajtásáról szóló értékelés, melynek szövegét az EP külügyi bizottsága már átengedte. Ebben úgy fogalmaznak, hogy „a szomszédságpolitikáért és a bővítésért felelős biztos szándékosan törekszik arra, hogy megkerülje és csorbítsa az EU-hoz csatlakozó országok…
Tovább olvasomEltört az intercity mozdonyának áramszedője
Kétpó és Mezőtúr között csak egy vágányon közlekedhettek a vonatok, mert a Keleti pályaudvarról ma 6:10-kor Békéscsabára indult Békés InterCity (7400) mozdonyának áramszedője, valamint a felsővezeték megsérült. A Békés InterCity (7400) körülbelül 65 perces késéssel közlekedett.A helyreállás miatt a Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon 5-15 perccel megnőtt a menetidő, közölte a MÁVInform. Tegnap arról számoltunk be, hogy két vonat majdnem összeütközött Tápiógyörgyénél, a mozdonyvezetők azonban észnél voltak, így elkerülték a balesetet. Képünk illusztráció
Tovább olvasomRendelet ide vagy oda, még mindig hiány van egyes boltokban az ársapkás termékekből
Az RTL Híradó arról számolt be, hogy a nézőik üres polcokról küldenek felvételeket, pedig múlt csütörtök óta kétszer annyi árstopos terméket kell tartaniuk a boltoknak. A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elmondta: szerinte nem egyértelmű a rendelet, és ezért egyelőre nem duplázták meg a készleteket az üzletek. Az agrárminiszter az Indexnek kedden azt mondta, hatósági árak nélkül 30 százalékkal többet költenének élelmiszerre a legszegényebbek. A GKI szerint a miniszter téved. Az RTL Híradó riportja:
Tovább olvasom