Halálos közlekedési baleset Tiszakürtnél, ketten életüket vesztették

Két személygépkocsi ütközött frontálisan Tiszakürt külterületén, ketten életüket vesztették – számolt be róla a police.hu. Két személygépkocsi ütközött frontálisan a 44-es számú út 36. kilométer szelvényében Tiszakürt külterületén 2021. szeptember 11-én 9 órakor. A rendelkezésre álló adatok alapján a baleset következtében ketten életüket vesztették. A baleset helyszínelése teljes útlezárás mellett folyamatban van. Kerülni a 4511-es, illetve 4514-es számú utakon Tiszasas és Csépa irányába lehet. A rendőrség kéri az arra közlekedők türelmét és megértését.

Tovább olvasom

Tolatás közben sodortak el egy idős nőt Szolnokon

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2021. szeptember 3-án, a délelőtti órákban Szolnok belterületén – számolt be róla összesítőjében a police.hu. Egy 67 éves nő az egyik szolnoki áruház parkolójában hátramenetet végzett személygépkocsijával, mely következtében elsodort egy 86 éves asszonyt. A járművet vezető nő azonnal a gyalogos segítségére sietett, személyesen szállította be a Hetényi Géza Kórházba. A kórházban megállapították, hogy az idős nő a baleset következtében – elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló, könnyű érüléseket szenvedett.

Tovább olvasom

Három személyautó és két teherautó ütközött hajnalban Szolnokon

Közúti közlekedési baleset történt 2021. szeptember 1-jén 5 óra 55 perckor a 4-es főút 92. kilométerszelvényében – számolt be róla a police.hu. A rendőrség adatai szerint három személygépkocsi és két tehergépkocsi ütközött. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. A forgalmat Szolnok belterületére terelték. Később arról tájékoztattak, hogy a rendőrség a helyszínelését befejezte, azonban a balesettel érintett útszakaszon jelenleg félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri forgalomirányítás mellett zavartalan. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – két személy 8 napon túl gyógyuló, míg két személy…

Tovább olvasom

Összekeverte a pedálokat, a kaput áttörve egy háznak ütközött az újszászi nő

A Szolnoki Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség miatt folytat nyomozást egy újszászi lakos ellen – adta hírül a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves nő személygépkocsival közlekedett Újszász belterületén 2021. augusztus 29-én az éjjeli órákban. A sofőr haladása során – elmondása szerint – az automataváltós autó pedáljait összekeverte, a fékpedál helyett a gázpedálra lépett, ami miatt egy ingatlan kapuját áttörve az épületnek ütközött. A baleset következtében a jármű utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi…

Tovább olvasom

Fának ütközött és a feje tetején landolt az autó

Egy békésszentandrási lakos közlekedett személygépkocsival Kunszentmárton irányából Szentes felé 2021. augusztus 25-én 23 óra körül – írta összegzőjében a police.hu. A sofőr haladása során, egy balra ívelő útkanyarulatban lehaladt a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára, onnan egy meredek partra, ahol a jármű egy fának ütközve, a tetején állt meg. A balesethez kiérkező rendőrök megállapították, hogy a sofőr úgy ült volán mögé, hogy vezetői engedélyét nem tartotta magánál, sőt előtte alkoholt fogyasztott. A gépjárművezető a baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Öt autó ütközött össze, négyen megsérültek Tiszafüreden

Közúti közlekedési baleset történt a 33-as főúton, Tiszafüred, Húszöles úton 2021. augusztus 20-án 9 óra 10 perc körül – írta meg a police.hu. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint öt gépkocsi ütközött eddig tisztázatlan körülmények között. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – négy személy könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.

Tovább olvasom

Ütközés után állt fejre egy autó Jászberényben

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2021. augusztus 11-én 19 óra 25 perc körül Jászberény belterületén – olvasható a police.hu-n. Haladása során egy kereszteződésben nem tett eleget elsőbbségadási kötelezettségének és összeütközött a neki jobbról érkező és egyenesen tovább haladni szándékozó személygépkocsinak, amely az ütközést követően a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a felborult jármű vezetője – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség…

Tovább olvasom

Mentőhelikopterrel szállították kórházba a Karcagnál felborult autó tízéves utasát

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2021. augusztus 7-én, a déli órákban Karcag külterületén – írja a police.hu. Egy 52 éves kunmadarasi lakos közlekedett személygépkocsival Karcag felől Kunmadaras irányába. Haladása során eddig ismeretlen okból elveszítette az uralmát a jármű vezetése felett, lesodródott az úttestről, majd a vízelvezető árokban, az oldalára borulva állt meg a gépkocsi. A baleset következtében a személygépkocsi hátsó ülésén utazó gyermekek közül egy 10 éves kisfiút – súlyos sérülései miatt – a helyszínről mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, míg a másik két gyermek, valamint a járművet vezető férfi, és…

Tovább olvasom