A nemzet színésze 81 évet élt. Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton. Haumann Péter méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el szombaton délután. Haumann Péter 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt. A Kossuth-díjas színészt olyan darabokban láthatták a nézők,…
Tovább olvasomCímke: elhunyt
Az autó gyilkos fegyverré is válhat, saját autója alá szorulva hunyt el egy hölgy
Egy nagyon szerencsétlen baleset következtében a nő saját gépkocsija alá esett és már nem tudták megmenteni az életét. Elhunyt egy hetvenéves nő péntek délután Lajosmizsén, amikor a Dózsa György úton egy másik sofőr tisztázatlan okokból menet közben az út jobb oldalára hajtott, és szemből nekiütközött az ott várakozó autónak – közölte a police.hu. Ez a várakozó autó volt a hetvenéves nőé, ő pedig mögötte volt, amikor a baleset történt. A nő a saját kocsija alá esett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt.
Tovább olvasomElhunyt M. Richárd
A börtönkórházban érte a halál. Az elmúlt hetekben többször is olvashattunk arról, hogy rendkívül rossz egészségi állapotban van, csütörtök este pedig szervezete feladta a harcot. Csütörtök este elhunyt a berettyóújfalui börtönkórházban M. Richárd a Dózsa György úti baleset okozója, írja a Blikk. A férfi halálhírét unokatestvére közölte. M.Richárdot áprilisban szállították a berettyóújfalui börtönkórházba romló egészségügyi állapota miatt, az ügyvédje szerint 50 kilót fogyott a börtönkörülmények között. A férfi előbb tavaly decemberben kapott sztrókot a szombathelyi börtönben, majd április közepén a kórházban. M. Richárd 2017. május 15-én jogosítvány nélkül és a megengedett 50 km/órás sebesség helyett…
Tovább olvasomElhunyt az USA első női külügyminisztere, Madeleine Albright
84 éves korában távozott a keménységéről is híres Albright. A család a Twitteren közölte a politikus halálhírét. “Megtört szívvel jelentjük be, hogy Dr. Madeleine K. Albright, az Egyesült Államok 64. külügyminisztere – és az első nő, aki ezt a posztot betöltötte -, ma reggel távozott közülünk. Halálának oka rák. Utolsó pillanatait a családja és barátai körében töltötte” – közölte a család a Twitteren. Albright 1997-től volt külügyminiszter, Bill Clinton második elnöksége idején. Előtte ezt a posztot kizárólag férfiak töltötték be – utána viszont Condoleezza Rice és Hillary Clinton személyében is…
Tovább olvasomTragikus hirtelenséggel elhunyt Setét Jenő, roma polgárjogi aktivista
A roma érdekvédelem egyik legismertebb alakja többször is nyíltan kritizálta a kormányt, de ha úgy hozta a helyzet, Karácsony Gergelynek is odaszólt. Ötven éves korában, váratlanul hunyt el. 50 éves korában elhunyt Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, számolt be a Klubrádió. A hírek szerint szívinfaktust kapott. Setét a magyarországi roma érdekvédelem egyik legismertebb alakja volt, ő szervezte meg a Roma Büszkeség Napját, és vezette az Idetartozunk Egyesületet is. Előfordult olyan is, amikor más roma civilekkel együtt kerekasztal-beszélgetésen kérdezte, kritizálta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti roma politikával kapcsolatban. Tavaly többek közt az…
Tovább olvasomA BMW-s kikerülte a piros sorompónál álló járműveket, majd csattant a százzal száguldó vonattal – videó
Nem voltak esélyei a túlélésre a hetven év feletti sofőrnek a rátóti balesetben. A szemtanúk szerint vélhetően az autó vezetőjének nem volt helyismerete és lehet, hogy nem is tudta, hogy éppen egy vasúti átjárón megy keresztül. Az ütközés ereje szétszakította a személyautót, a sofőr azonnal elhunyt. Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szerdán a rátóti Ady Endre utcában. A 8-as főút felől érkező BMW vezetője kikerült egy fénysorompó piros jelzése miatt álló postásautót és a mögötte álló kerékpárt, majd ráhajtott sínekre. Ekkor érkezett a menetiránya szerinti bal oldalról a nemzetközi forgalmat…
Tovább olvasomElhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke
Január 11-én hajnalban elhunyt David Sassoli. Már szeptemberben is tüdőgyulladással kezelték, az elmúlt hetekben azonban újra kórházba került és ezúttal nem úszta meg élve. Sassoli 65 éves volt. Meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke – adta hírül a CNN Sassoli szóvivőjének hajnali Twitter-bejegyzése alapján. „Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli január 11-én 1 óra 15 perckor elhunyt az olaszországi Avianóban, ahol kórházba került. A temetés helyét és időpontját a következő órákban közöljük” – írta Roberto Cuillo. Az Euronews azt írja, hogy a 65 éves EP-elnök már néhány hónappal korábban, 2021. szeptemberében is kórházi…
Tovább olvasomGyász: elhunyt Damu Roland
Hiába volt két oltása, a botrányairól is elhíresült színészt elvitte a koronavírus. 47 éves korában meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője – írja az Index.hu. December közepén érkezett a hír, hogy a színész mélyaltatásban fekszik az egyik kórház intenzív osztályán. Akkor egy ismerőse tudatta a rajongókkal, hogy Damu Roland két oltás ellenére kapta el a koronavírust. Éppen a harmadik oltást készült felvenni, de az állapota ezt már nem engedte. Damu először lélegeztetőgépen várta a gyógyulást, ám mivel nem reagált jól a terápiára, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdős…
Tovább olvasomGyász: Covid-fertőzésben elhunyt az év veszprémi mentősének választott hölgy
Májusban még ezzel a kitüntető címmel ismerhettük meg a nevét, a koronavírus azonban sajnos Wlassics Katalint is elvitte. Nem derült ki, be volt-e oltva és ha igen, melyik vakcinával. Koronavírus-fertőzésben meghalt Wlassics Katalin mentőorvos, akit idén májusban az Év Veszprémi Mentősének választottak – derül ki a Veszprémkukac nevű helyi oldalon megjelent tájékoztatásból. A tragikus hírt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is megerősítette. Mint írták, „gyászolunk. Koronavírus-fertőzésben meghalt az év veszprémi mentőse.” A Veszprém hivatalos városi honlapján olvashatók szerint Dr. Wlassics Katalin 1986-ban kivonuló orvosként kezdett dolgozni az Országos Mentőszolgálat veszprémi mentőállomásán. Előbb oxyológus szakorvosi vizsgát tett,…
Tovább olvasomTüntetés: az abortusztilalom miatt nem mentették meg az anya életét
Lengyelországban sokaknak elege lett abból, hogy egy ilyen miatt nem lehetett megmenteni egy nő életét, komoly megmozdulások kezdődtek. 20-30 ezren tüntettek szombaton Varsóban a teljes abortusztilalom ellen, de a fővároson kívül a Balti-tengeri Szczecintől a zarándokhely Częstochowáig tartottak egyidőben demonstrációkat. A tiltakozók „Iza” emlékére mentek az utcára. Izabela volt az a harminc éves nő, aki szeptember végén 22 hetes terhesen halt meg Pszczyna város kórházában. Miután elfolyt a magzatvize, az orvosok is tudták, hogy a magzat meg fog halni, de nem akarták abortálni, hogy ne szegjék meg az idén év elején tovább szigorított lengyel abortusztörvényt.…
Tovább olvasom