A szolnoki városüzemeltetés tájékoztatása szerint augusztus 17-én, szerdán megkezdődik a Thököly út felújítása, amely teljes szélességében új útburkolatot kap, a Szántó körút felöli végétől körülbelül 150 méter hosszon. A jelzett útszakaszon két buszmegálló található, ezeket ugyancsak érintik a munkálatok. Az ideiglenes buszvárók kialakítása ezt megelőzően megtörténik. Az arra közlekedőknek szerda reggeltől forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk az adott területen.
Tovább olvasomCímke: forgalomkorlátozás
Forgalomkorlátozások Szolnokon már hétfőtől – augusztus 20.
A Szent István-napi rendezvénysorozat miatt az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani Szolnok belvárosában. augusztus 12-én reggel nyolc órától augusztus 26-án délután négyig a Tiszai hajósok terét; augusztus 19-én reggel hat órától augusztus 21-én reggel hatig pedig a Szegedi Kis István közt és az Ellmann Elvira utcát lezárják a közúti forgalom elől. Augusztus 20-án a Tisza-hidat délután háromnegyed hat és fél nyolc között szakaszosan; este nyolc óra ötven perc és kilenc óra harminc perc között között pedig teljes szélességében lezárják. A gyalogos és kerékpáros forgalmat a Tisza-híd gyalogjárdáján délután fél hat és este fél…
Tovább olvasomKorábbi baleset miatt lesz forgalomkorlátozás a 4-es főúton
Csütörtökön egy korábbi incidenshez kapcsolóan tartanak bizonyítási kísérletet, ezért teljes útlezárás várható Kenderes és Kisújszállás között. Egy korábbi közúti közlekedési baleset helyszínén a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai bizonyítási kísérletet tartanak 2022. július 28-án 12 órától előreláthatólag 13 óra 30 percig a 4-es főút 140. kilométerszelvényében, Kenderes és Kisújszállás között – írja a police.hu. Az eljárási cselekmény idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárják. A rendőrök a Kenderes felől közlekedőket Bánhalma felé terelik, a Karcag és Kisújszállás felől érkezőket, szakaszosan 10-15 percenként átengedik az útszakaszon. A rendőrség kéri az arra közlekedők fokozott…
Tovább olvasom