Az MNB ismét emelte a jegybanki alapkamatot, erre bezuhant a forint

Szűk egy hónappal a legutóbbi emelést követően az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb 30 bázisponttal 1,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa – írja az MTI. A testület a kamatfolyosón is 30 bázispontot emelt, így az 0,55 százalék és 2,45 százalék közötti lett. Egy hónappal korábban a kamatfolyosó 0,25 százalék és 2,15 százalék közötti szintre változott. Az előző, júliusi ülésén ugyancsak 30 bázisponttal 1,20 százalékra, júniusban ugyanilyen mértékben 0,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a tanács. A testület júniusban jelentette be, hogy kamatemelési ciklus…

Tovább olvasom

Évente 35 ezer orchideát értékesít a magyar vállalkozó, de ez még koránt sem minden

Molnár István, a dombóvári Agrár-Béta Kft. ügyvezetője igazi orchidea-fanatikus: A magángyűjteménye is lenyűgöző, de az övé Magyarország egyetlen, kizárólag pillangóroorchideával foglalkozó orchideakertészete is, ami nem egy egylábon álló vállalkozás, hanem a többmilliárd forintos éves árbevételű Agrár-Béta cégcsoport körforgásos rendszerének fontos része – derül ki a Forbes interjújából. A cégcsoportnál a földeken megtermelt kukoricából az etanolüzemben organikus alkoholt, bioetanolt állítanak elő, az etanolüzemben és a környék más üzemeiben képződő gyártási melléktermékekből pedig a rendszer szerves részét képező biogázüzemben villamosenergiát és hőt termelnek, ami biztosítja az etanolüzem és az orchideakertészet energiaszükségletét. Az etanolt nem…

Tovább olvasom

Mintha jobban drágulna az élet, mint amit a hivatalos statisztika tükröz

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, a dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Jó hír, hogy mérséklődött az árak éves alapon mért emelkedésének üteme, hiszen a júliusi adat elmarad a júniusban mért 5,3 százalékos inflációtól. Az árak azonban továbbra is emelkednek, egy hónap alatt 0,5 százalékkal nőttek. A KSH inflációs adatgyűjtése 940 termékkör árát tartalmazza, termékkörönként legfeljebb 130 árat, illetve annak változását kísérik figyelemmel a statisztikusok. Ezzel a havi…

Tovább olvasom

Elképesztő mértékben felgyorsult a magyar lakosság eladósodása

Idén júniusban a lakossági hitelpiac elképesztő növekedését figyelték meg az elemzők. A háztartások 136,4 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek, ami amellett, hogy a duplája az egy évvel korábbi mennyiségnek, új rekord is – írja a Világgazdaság. A lap szerint a fogyasztási hiteleknél sem alakult rosszul a június: ezeknél 121,6 milliárd forintnyi új szerződés született, ami éves alapon 35,1 százalékos bővülés. Az első félévet vizsgálva is kedvezők a számok. Az új lakáshitel-szerződések mennyisége már meghaladta az 597 milliárd forintot, ami erőteljes, 33,6 százalékos emelkedés 2020 azonos időszakához viszonyítva. A háztartások hiteleinek állománya szintén…

Tovább olvasom

A magyarok háromnegyede szegénynek számít uniós szinten

A legtöbb kelet-európai ország az elmúlt tizenöt évben faragni tudott jövedelmi hátrányából az Európai Unió átlagához képest, Magyarország viszont nem. A magyarok anyagi helyzete javult ugyan, de éppen olyan ütemben, ahogyan az EU-átlag is – állapította meg egy tanulmány, amelyet a 444 is közölt. A tanulmány rámutat, hogy 2005 és 2017 között nemzetközi összevetésben egyáltalán nem léptünk előre, ennek következményeként a társadalom jelentős része uniós szinten szegénynek számít. Azokat a háztartásokat szokták a szegénységi küszöb alá sorolni, amelyek jövedelme alacsonyabb a medián jövedelem, vagyis a jövedelmi közép 60 százalékánál. A bevett definíció szerint, akik ennél kevesebb…

Tovább olvasom

A járvány soha nem látott profitot hozott a kormányközeli építőcégeknek

A G7 szerint egyáltalán nem roppantotta meg a hazai építőipar legnagyobb szereplőit a járvány, illetve az annak nyomán hozott intézkedések. Miközben az ágazat egészében látványosan visszaestek a megrendelések, és csökkent a termelés is, a nagyobb vállalatoknál nem volt nyoma komoly krízisnek. A kormányközeli cégek pedig még növekedni is tudtak, sőt, soha nem látott hatékonysággal soha nem látott profitot termeltek. Bár az építőipart elsősorban nem közvetlenül érintette a pandémia és a járvány miatti számos korlátozás, a szektor teljesítménye a hivatalos statisztikák szerint 2020 nagy részében így is jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól.…

Tovább olvasom