Meghalt Kordás László DK-s parlamenti képviselő

Hétfőn este, 53 éves korában hunyt el a politikus, aki Dobrev Klára árnyékkormányában is szerepet kapott. Kordás László halálhírét a Demokratikus Koalíció (DK) sajtóosztálya tette közzé – írja a HVG. Mint írják, Kordás László hétfőn reggel még részt vett az Árnyékkormány ülésén. Az ellenzéki párt megemlékezik Kordásról, akiről azt írják, hogy egész élete összeforrt a munkások érdekképviseletével. Karosszéria-lakatosként végzett, a Vasas Szakszervezet tagja volt, munkája mellett a dolgozók gimnáziumába járt, majd később közgazdász diplomát, valamint energiagazdálkodási szakközgazdász szakképesítést szerzett. 2002–2004 között a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke volt, 2004-2006 között az első Gyurcsány-kormányban a…

Tovább olvasom

Meghalt Gina Lollobrigida

95 éves korában meghalt Gina Lollobrigida, aki az 50-es, 60-as évek ikonikus olasz színésznője, aki később fokozatosan visszavonult a filmkészítéstől. A színésznőt egy ideje már egy római klinikán ápolták. Lollobrigida az 1950–60-as évek filmjeinek egyik leghíresebb szépsége, szexszimbóluma volt. Hollywoodban a korszak legnagyobb férfisztárjaival dolgozott, Európában pedig olyan rendezőkkel, mint Vittorio De Sica, Mario Monicelli és Pietro Germi. 1927. július 4-én született a Rómához közeli Subiacóban egy bútorasztalos lányaként. Tizenéves korában modellkedett és szépségversenyeken vett részt, 1947-ben a Miss Italia harmadik helyezettje lett. A jelentkezési lapra azt írta: érez magában tehetséget…

Tovább olvasom

Elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, egykori parlamenti képviselő

Életének 75. évében elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró, a demokratikus ellenzék egykori oszlopos tagja, az első szabadon választott parlament képviselője – jelentette be a gyászhírt a Litera. Tamás Gáspár Miklós – ahogy az ország ismerte: TGM – Kolozsvárott született 1948-ban. Itt szerzett filozófiai diplomát, majd 1978-ban költözött Magyarországra. Előbb az ELTE bölcsészkarán tanított, ahonnan ellenzéki megnyilvánulásai miatt távolították el. Ezután amerikai, angol és francia egyetemeken oktatott, később a CEU-n is. A politikai életben a rendszerváltás előtt is aktív, majd a Szabad Demokraták Szövetségében politizál, az első szabadon választott országgyűlésben…

Tovább olvasom

Elhunyt Szöllősi Imre olimpiai ezüstérmes kajakos

Kedd hajnalban, életének 82. évében hosszú betegség után elhunyt Szöllősi Imre, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kajakos – tájékoztatta a család az MTI-t. 1941. február 19-én született Budapesten, 1965-ban kezdett el kajakozni. Szöllősi az Újpesti Dózsa sportolójaként 1959-ben, mindössze 18 évesen aranyérmes lett K-1 1000 méteren, valamint Petróczy Jánossal párban 10 000 méteren a duisburgi Európa-bajnokságon. Egy évvel később a római olimpián a dán Erik Hansen mögött és a kajakkirály Gert Fredriksson előtt második lett K-1 1000 méteren, valamint a váltó tagjaként is ezüstérmet nyert. Négy évvel később Tokióban egy hosszú kihagyás…

Tovább olvasom

Eltemették Csóka-Szűcs János gyulai ellenzéki aktivistát

Pénteken temették el Csóka-Szűcs János gyulai ellenzéki aktivistát, a Momentum tagját – közölte Molnár Tibor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja. A temetésen részt vett Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András is. Csóka-Szűcs haláláról még november 14-én adott ki közleményt a párt, melyben elhunyt tagjuk elhivatottságát és aktivitását méltatták. Csóka-Szűcs neve akkor lett országosan ismert, amikor a gyulai fideszes polgármester 2020-ban feljelentette rémhírterjesztésért, így Csóka-Szűcs Jánost egy ötszavas Facebook-posztért elvitte a rendőrség. Ebből óriási botrány lett, még Brüsszelben is felfigyeltek rá.

Tovább olvasom

Lelőtték Takeoffot, a Migos tagját

A TMZ információi szerint, valamint rendőrségi források alapján a halálos incidens nem sokkal hajnali fél három után történt. A rendőrök ekkor kaptak hívást, hogy egy férfit lelőttek a 810 Billiards & Bowling Houston nevű bowlingpályán. A lap szerint Takeoff és a Migos másik tagja Quavo és valakik között szóváltás alakult, amikor valaki tüzet nyitott és lelőtte Takeoffot. A rappert elvileg fejbe lőtték, a helyszínen halottnak nyilvánították. A rendőrség szerint két másik embert is meglőttek, akiket magánautókkal szállítottak kórházba. Quavo nem sérült meg. Pár órával a lövöldözés előtt Takeoff egy szelfit posztolt a bowlingpályáról.

Tovább olvasom

Elhunyt Wittner Mária, ’56-os szabadságharcos és korábbi fideszes országgyűlési képviselő

Gyors lefolyású, súlyos betegség után, 85 évesen érte a halál szerda hajnalban. Hosszú betegség után meghalt Wittner Mária, 1956-os halálraítélt, korábbi országgyűlési képviselő – közölte a Facebookon a Magyarságkutató Intézet. Wittner Máriát gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál szerda hajnalban Budapesten. Wittner Mária az 1956-os forradalomban a Magyar Rádió ostroma közben csatlakozott a felkelőkhöz, november 4-én megsebesült, kórházba került. 1957 nyarán letartóztatták, 1958. július 23-án első fokon halálra ítélték. Kétszáz napot töltött a börtönben halálraítéltként, majd a másodfokú bíróság 1959. február 24-én ítéletét életfogytiglanra változtatta. 1970 márciusában szabadult,…

Tovább olvasom

Elhunyt II. Erzsébet brit királynő

Elisabeth Alexandra Mary Windsor, a későbbi II. Erzsébet királynő 1926. április 21-én született Londonban. Születésekor még messze állt a koronától: nem apja, a későbbi VI. György, hanem nagybátyja, a későbbi VIII. Eduárd volt a trón várományosa. V. György halálakor legidősebb fia, Eduárd lépett a trónra 1936 januárjában, azonban uralkodása nem tartott sokáig. Még az év decemberében lemondott a trónról, hogy feleségül vehessen egy kétszeresen elvált amerikai színésznőt (Wallis Simpsont), aki nem volt arisztokrata származású. Albert yorki herceget VI. György néven koronázták meg 1937-ben. Így vált lánya, Elisabeth trónörökössé. Később II. Erzsébet…

Tovább olvasom

Holtan került elő a tengerből a Yu-Gi-Oh! sorozat megalkotója

Holtan találták a tengerben Takahasi Kazuki híres japán mangaszerzőt és játéktervezőt, a népszerű Yu-Gi-Oh!-sorozat alkotóját. A 60 éves Takahasit (akinek eredetileg Kazuo volt a keresztneve), Nago közelében, a parttól 300 méterre találta meg a vízben szerdán a parti őrség, a férfi búvármaszkot viselt. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja. A mangaszerző és játékfejlesztő leghíresebb munkája, a Yu-Gi-Oh! (melynek jelentése Játékok királya) 1996 és 2004 között jelent meg mangasorozatként. Főszereplője egy fiú, aki különféle játékokkal old meg konfliktusokat. A mangából videojáték és kártyajáték is készült, amelyet világszerte forgalmaztak. A Yu-Gi-Oh! animesorozatként 2000 és 2006 között futott a…

Tovább olvasom

Magára hagyott újszülöttet találtak a szőlőhegyen, nem tudták megmenteni az életét

A rendőrök még megmentették a magára hagyott újszülöttet, aki azonban a kórházba szállítás után elhunyt. A horvát rendőrök június 16-ára virradó éjszaka értesítették magyar kollegáikat arról, hogy az eszéki kórházban ápolnak egy nőt, aki valószínűleg előző délután Magyarország területén adott életet gyermekének, akit azt követően ott magára hagyott – írta meg a police.hu alapján az Index. A rendőrök a horvát társszervek segítségével megszerzett információk alapján sikerrel zárták a kutatást, annak ellenére, hogy a 31 éves, horvát állampolgárságú nő nem bizonyult együttműködőnek. A csecsemőt a megtalálása után egy orvosi szakképesítéssel is rendelkező rendőr…

Tovább olvasom