Az egyik díjazott 200 ezer forintot ajánlott fel az időseknek

Tiszaföldváron is megemlékeztek a magyar kultúra napjáról. A városban e naphoz kötve adták át Tiszaföldvár szakmai kitüntető díjait. Idén hatan részesültek a díjban, amelyet a polgármesteri hivatal házasságkötő termében adtak át. Méltatásukat követően a díjakat Hegedűs István polgármester nyújtotta át a kitüntetetteknek, akiknek életútját a Hajnóczy József Gimnázium diákjai olvasták fel. Felkészítő tanáruk, akárcsak az ünnepségen megjelenteket verssel köszöntő diáké is, Csúzi Gáborné tanárnő volt. Az ünnepségen a képviselő-testület tagjai mellett intézményvezetők, alapítványi és egyesületi elnökök és tagok, a korábbi évek díjazottjai, valamint családtagok jelentek meg igen szép számban. Díjazottak:…

Tovább olvasom