Vízhiány elleni védekezési készültség – Szolnok ivóvízellátása biztosított

Szolnoknál -a környező településekkel együtt- közel 100 ezer ember ivóvizét biztosítják a folyóból. Ahogy erről már többször is írtunk, az Alföldön a legkritikusabb a helyzet, a Körösök vízgyűjtőjénél alig van víz. A vízügyesek összehangolt akciót indítottak, szerdán elrendelték a vízhiány elleni védekezési készültséget. A 12 vízügyi igazgatóságból már 10 igazgatóság területén rendeltek el készültséget, és megkezdte a működését az Országos Műszaki Irányító Törzs is, melyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója irányít. Az igazgatóságok területén vízhiány kezelő körzetek vannak, ezek közül 18-ban már harmadfokú készültséget rendeltek el, ez a legmagasabb készültségi fokozat.…

Tovább olvasom

A Dunán és a Tiszán is kisebb árhullám várható

Két fő folyónkon nemrég még inkább túl kicsi volt a vízállás, ám most árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Budapesten jelenleg 186 centiméter a Duna vízállása, de jövő hét hétfőre közel 370 centiméterre emelkedik egy kisebb árhullám miatt – derül ki a Hydroinfo előrejelzéséből. Ami a Tisza folyót illeti, az Országos Vízügyi Szolgálat előrejelző rendszerében szereplő hazai vízmércékre készített számítások alapján a következő hat napban az I. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállás várható a Fekete-Körösön, míg az I. fokú árvédelmi készültségi szintet megközelítő vízszintek valószínűsíthetőek a Fehér-, a Kettős- és a Hármas-Körösön.

Tovább olvasom