Eltört az intercity mozdonyának áramszedője

Kétpó és Mezőtúr között csak egy vágányon közlekedhettek a vonatok, mert a Keleti pályaudvarról ma 6:10-kor Békéscsabára indult Békés InterCity (7400) mozdonyának áramszedője, valamint a felsővezeték megsérült. A Békés InterCity (7400) körülbelül 65 perces késéssel közlekedett.A helyreállás miatt a Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon 5-15 perccel megnőtt a menetidő, közölte a MÁVInform. Tegnap arról számoltunk be, hogy két vonat majdnem összeütközött Tápiógyörgyénél, a mozdonyvezetők azonban észnél voltak, így elkerülték a balesetet. Képünk illusztráció

Tovább olvasom

Elképesztő, milyen szöveget eresztett meg a megvádolt volt képviselő

Nem nyugszik Boldog István. A volt fideszes körzeti képviselő, aki ellen bűnvádi eljárás folyik már jó ideje, és akit nagyon sokan már a rács mögött szeretnének látni, közösségi oldalán hergeli azokat, akik még megtekintik posztjait. A volt bakter ugyanis nemzeti gondolkodónak állt és ebbéli minőségében osztja az észt. Legutóbbi bejegyzése azonban túlszárnyalt minden eddigit, hiszen meglehetős náci szöveget eresztett meg az argentinok vb-győzelmét követően. Azt írta:  “Egy keresztény csapat ma legyőzött egy afrikait és világbajnok lett! Isten segítette őket.” Nos, az afrikait minden bizonnyal a franciákra értette, és miközben a futball világa a…

Tovább olvasom

Miért áll meg rengeteg gyorsvonat és IC a 650 fős Kétpón?

A Budapest-Keleti pályaudvar–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza útvonalon óránként közlekedő gyors- és IC-vonatok közül minden második megáll a Szolnok és Mezőtúr között található Kétpón. Vannak köztük nemzetközi viszonylatok is. E Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben tehát napjában többször megállnak a vonatok. A Központi Statisztikai Hivatal 2021-es adatai szerint Kétpón 644-en laktak. Mi indokolja, hogy ezen a nagynak nem nevezhető alföldi településen megálljon például egy Bukarestbe tartó, vagy onnan jövő vonat? Milyen közlekedés- és utazásszervezési, vagy egyéb szakmai okai lehetnek, hogy a belföldi vonatok esetén ezt a megállót minden második járatnál felvették a megállóhelyek közé? A MÁV-nál és helyben is keresték a válaszokat. „A MÁV-START által…

Tovább olvasom