220 kg vasat loptak el a kunmadarasi reptérről

Ismeretlen személyek tulajdonítottak el a kunmadarasi repülőtérről 220 kg, betontörmeléktől megtisztított vasat 2022. április 13-án 18 óra körül. Alig telt el fél óra a bűncselekmény elkövetésétől, amikor a kunmadarasi rendőr járőrök ellenőriztek egy személygépkocsit, amiben a sofőrön kívül hárman utaztak. A rendőrök megállapították, hogy a jármű 32 éves sofőrje vezetői engedéllyel nem rendelkezett, amelyről a gépjárműben utasként tartózkodó 34 éves tulajdonosnőnek is tudomása volt. Azt is megállapították az egyenruhások, hogy az asszonyt és egy 41 éves utast a Karcagi Rendőrkapitányság körözi. A járműben megtalálták és lefoglalták a rendőrök azt a…

Tovább olvasom

Két ittas sofőrt is kiszűrtek a rendőrök egyetlen nap alatt megyénkben

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Pusztamonostor belterületén 2022. február 24-én 8 óra 5 perc körül, amikor a rendőrjárőr ellenőrizte – írja a police.hu összesítője. A vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket jelzett, ezért a rendőrök további mintavétel céljából előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A 43 éves nő vezetői engedélyét nem tartotta magánál. Szintén pozitív értéket mutatott az alkoholszonda egy 62 éves férfi esetében, akit Kunmadaras belterületén ellenőriztek a rendőrök 2022. február 24-én 15 óra körül. A rendőrök előállították a jogsértőt a Karcagi Rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét a helyszínen elvették. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei…

Tovább olvasom

Személyautó és tehergépkocsi csattant Kunmadarason

A hírek szerint mindkét sofőr sérüléseket szenvedett. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Kunmadaras belterületén 2022. február 22-én 9 óra 10 perc körül – írja napi megyei összegzőjében a police.hu. Haladása során egy neki jobbra ívelő útkanyarulatban áthaladt a szemközti sávba és összeütközött az ott szabályosan, vele szemben közlekedő tehergépkocsival. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – mindkét gépkocsivezető 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A…

Tovább olvasom

Közel két év börtönt kapott a csecsemőjét elhanyagoló kunmadarasi anya

Döbbenetes, ahogy a gyermekével bánt a huszas éveiben járó nő. A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó nőnek a büntetőügye, aki a hétköznapi embert elborzasztó módon bánt mindössze 10 hónapos gyermekével 2019 nyarán Kunmadarason. Mint a közlemény írja: a kútról hozott, felmelegítetlen vízben fürdette. Előfordult, hogy amikor sírt, a mellkasánál fogva rázta. Amíg külföldön, prostituáltként dolgozott, egy általa alig ismert család „gondjaira bízta”, és az egyre gyakrabban köhögő és hányó csecsemőt, akinek fején, illetőleg arcán ekkorra számos bőr alatti bevérzés és hámhorzsolás volt, annak ellenére sem vitte…

Tovább olvasom

Borzalmas gázrobbanás Kunmadarason

A családi házból nem sok maradt meg, természetesen lakhatatlanná vált. A tulajdonosnak azonban csodával határos módon sikerült kimenekülnie a teljesen összedőlt épületből. Gázrobbanás történt egy hibás gáztűzhely miatt csütörtök délután Kunmadarason, egy Lenkei János utcai családi házban – írja a Videk.ma. A detonáció következtében a hatvan négyzetméteres épület homlokfala kidőlt. Az ingatlan lakója ki tudott menekülni a házból, őt a mentők szállították kórházba. Mire a karcagi hivatásos tűzoltók kiérkeztek, kis területen égtek bútorok, az egység eloltotta a tüzet, ezután pedig áramtalanította az ingatlant, illetve egy  sértetlen gázpalackot vitt ki a romok közül. A…

Tovább olvasom

Betörtek a kunmadarasi házba és vitték, amit lehetett

Ismeretlen személyek mentek be egy kunmadarasi – nem lakott – családi házba 2021. december 30-án 17 óra és 2021. december 31-én 7 óra között, és onnan különböző szerszámgépeket, húsdarálót, festékszórót és hosszabbítót tulajdonítottak el. A sértett bejelentését követően a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Az egyenruhások aprólékos munkáját hamarosan siker koronázta, hiszen egy 34 éves és egy 44 éves kunmadarasi lakos került a nyomozók látókörébe, akiket rövidesen elfogtak és előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra. A rendőrök lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a…

Tovább olvasom