Budapesten tartottak tiltakozást a pedagógus érdekképviseletek

Budapest belvárosában tartottak tiltakozást pedagógus érdekképviseletek és civilek szombaton délután. Az esemény résztvevői közül kora délután többen a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt gyülekeztek. Egy másik csoport közben a Belügyminisztériumhoz vonult, hogy petícióként benyújtsa azt a 9 pontos követelést, amelyet a Civil Közoktatási Platform fogalmazott meg októberben.Ezt követően átvonultak a Kossuth térre, ahol diákok és tanárok szólaltak föl, majd az Egységes Diákfront képviselői léptek a színpadra. A tömegben a Pedagógusok Szakszervezete mellett több más munkavállalói érdekképviselet, valamint az Amnesty International zászlói is föltűntek. A transzparensekre többnyire a szeptember óta tartó…

Tovább olvasom

A pedagógustüntetésen elhangzott Szalay Ferenc polgármester, de még Várhegyi Attila neve is

Újabb pedagógusmegmozdulást tartottak pénteken este Szolnokon. A több száz fős tömeg előtt beszélt Molnár Áron, azaz noÁr is. A felvezető szónok elöljáróban elmondta, hogy hiába voltak eddig is megmozdulások, meg sem hallják a hangjukat. Majd felolvasta a kilenc pontos követeléslistát, melyek között szerepelt az is, hogy hagyják abba a tanárok lejáratását, illetve legyen önálló oktatási minisztérium. A tömeg egyhangúlag egyetértett ezekkel. Majd színpadra lépett, mit lépett, ugrott Molnár Áron, azaz noÁr. aki kijelentette, a kialakult helyzetért egyetlen ember a felelős, aki nem más, mint Orbán Viktor. Lehet ujjal mutogatni Maruzsa Zoltánra és Pintér…

Tovább olvasom

Tanítani akarunk – itt a noÁr Mozgalom tanárokat támogató új száma

A szerdán kezdődő tanársztrájk előtt jelent meg az új klip, amelynek célja, hogy minél több erőt adjanak a pedagógustársadalomnak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak. Mint a klip leírásában olvasható: a noÁr Mozgalomnak – amelynek alapítója, Molnár Áron korábban Miskolcon is járt – négy évvel ezelőtt lett önálló ügye az oktatás. A “Tanítani akarunk” című számuk és klipük célja, hogy minél több erőt adjanak a pedagógustársadalomnak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak. “Az oktatás nem jobb vagy bal oldal kérdése. Az oktatás jövője, az ország jövőjének tartópillére. Rajtunk…

Tovább olvasom